KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓK

A MITEM-előadásokat követően találkozhatnak a produkciók alkotóival, mely által mélyebb bepillantást nyerhetnek egy-egy előadás születésébe, és egyúttal lehetőség adódik, hogy megoszthassuk egymással és az alkotókkal a gondolatainkat, élményeinket, valamint föltegyük a látottakkal kapcsolatos kérdéseinket.

 

Biztosítsa helyét a 2024-es MITEM előadásaira - vásároljon MITEM bérletet! 

Vissza az előadásokhoz

W. Shakespeare

III. Richárd 12

III. Richárd

Tbiliszi Színházi Központ & Liberty Színház, Tbiliszi, Grúzia

Rendező: Avtandil Varszimasvili

Grúz nyelven magyar szinkrontolmácsolással

3 óra 10 perc, 1 szünettel.

Edward király öccse, Richárd csúnyának és púposnak született, gyermekkorától királyságról álmodozik, ám tudja, hogy ehhez félre kell állítania testvéreit és azok gyermekeit, így céltudatosan cselszövésbe fog. Hatalmát megszilárdítandó, első lépésként feleségül veszi esküdt ellensége özvegyét, Lady Annát, majd börtönbe záratja saját fivérét, Clarence-t, hogy ott bérgyilkosokkal megölesse. Ezután második fivérén, Edward királyon a sor. Richard őt és feleségét okolja Clarence haláláért, és megöli már haldokló testvérét. Edward után annak kiskorú fia foglalja el Anglia trónját, nagykorúságáig Richárdot nevezik ki gyámnak. Ám Richárd nem éri be ennyivel, mindenáron vágyik a trónra, ezért új cselt eszel ki: megöli Hastings miniszterelnököt, hogy ne akadályozza terve végrehajtásában, majd az egész országban szétkürtölteti követelését, hogy a herceget fosszák meg királyi címétől, és őt, Richárdot nyilvánítsák a trón jogos örökösévé. Richárd elfoglalja hát a trónt, ám a királyságot elnyerve sem leli meg a békét, nem bírja öldöklés nélkül, nyakig gázol a vérben, lételeme a vérontás: lehetséges jövőbeni vetélytársaiként először a hercegeket és a rokonait öli sorra, majd trónra segítői következnek, utánuk hűséges barátja, Lord Buckingham, végül pedig felesége, Lady Anna sorsa pecsételődik meg. Richárd immár mindenkiben ellenséget lát, mindenkire gyanakszik, miközben legnagyobb ellensége a saját lelkiismerete. Addig látogatják naponta a túlvilági szellemek, míg végül megtébolyodik; III. Richárd király a lelkiismeretével vívott csatában esik el. Áldozatai lesznek a gyilkosai.

 

Színészek

Richárd – Apolon Kublashvili
Lady Anna – Keta Lortkipanidze, Mariam Nadiradze
Clarence – Jaba Kiladze
Edward – Mikheil Arjevanidze
Erzsébet – Mariam Jologua, Ani Aladashvili
Királynő– Tiko Kordzadze
Buckingham – Kakha Mikiashvili
Brackenbury – Lasha Gurgenidze
Stanley – Giorgi Jikia
Hastings – Mamuka Mumladze
Rivers – Shako Mirianashvili
Bíboros – Slava Natelnadze
Gyilkos – Dima Merabishvili, Gega Chkheidze
Fiatal gyilkos – Givi Baratashvili

 

Díszlettervező: Mirian Shvelidze
Jelmeztervező: Natalia Kobakhidze
Koreográfus: Gia Marghania

NSZ
Nagyszínpad
Avtandil Varszimasvili

Avtandil Varszimasvili

Avtandil Varszimasvili (1959)

Az állami Gribojedov Akadémiai Színház és a Szabadság Színház művészeti igazgatója. Elnyerte a Grúz Állami Nemzeti Díjat, a Kote Marjanisvili Állami Színházi Nívódíjat, a „Zolotoj Vityaz" fesztivál nagydíját, valamint számos más nemzetközi színházi fesztivál díjának birtokosa. A Tbiliszi Színház- és Filmművészeti Egyetem rendes professzora, mesterkurzusokat tart rendezőknek Georgiában és más országokban. Több mint 100 előadást, egy filmet, 7 tévéfilmet, 14 dokumentumfilmet rendezett. Georgián kívül Olaszországban, Németországban, Oroszországban, Ukrajnában, Finnországban, Észtországban és Magyarországon is dolgozott.

Vissza az előadásokhoz Oldal tetejére

Baskír Köztársaság, Belgium, Bulgária, Georgia, Görögország, Izrael, Luxemburg, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia, Törökország