Handzso (A legyező)
Centro Teatro Attivo, Milánó, Olaszország
Rendező: Mattia Sebastian Giorgetti
Szöveg nélkül
1 óra, szünet nélkül.
A sokoldalú művész és a Toga SCOT Suzuki Company társigazgatója, Mattia Sebastian Giorgetti vizionárius rendezése innováció és hagyomány határán gondolja újra a Hanjot. Giorgetti, aki hírnevét annak köszönheti, hogy képes klasszikus elemeket kortárs érzékenységgel elegyíteni, egy fiatal művész gyötrelmes várakozását viszi színre, megrendítő kifinomultsággal tárva elénk szerelem, identitás és őrület örök témáit. Misima Jukio szövege nem korlátozódik a történetmesélésre, hanem az emberi lélek legmélyebb és legellentmondásosabb rétegeinek felfedezésére hív minket. A japán szerző 1955-ben íródott darabja Motokiyo Zeami 14. századi nó-drámáján alapul. Zeami darabjának előképe egy ősi kínai vers volt, amelyben az elhagyott nőre „hanjo”-ként, nyári legyezőként hivatkoznak, amelyet eldobnak az ősz beköszöntével. „Minden férfi arca halott” – ezekkel a szavakkal írja le Hanako az embereket, akik nap mint nap kilépnek a vasútállomás épületéből, az épületből, amelyet ő csupán a várakozás céljából látogat. A karjaiban szorongatott legyező, a bőség szimbóluma, a darabban a szerelem legtisztább formájának, a várakozásnak szavakkal nehezen kifejezhető jelképévé válik. Mert ennek a szerelemnek a szépségét a szemlélődés adja. Misima kifinomult mesterművével az ősi mítoszok világához nyúl vissza, hogy egy elbűvölő és titokzatos történettel ajándékozza meg a ma emberét, egy olyan történettel, amely egyszerre mese és szürreális dráma.
Színészek:
Anna Germani, Elisa Bruschi, Alessandro Miano
Rendező: Mattia Sebastian
Smink: Elena Tagliapietra
Rendezőasszisztens: Cinzia Tropiano
Technikáért felelős: Cristian Pradella
Grafika: Greta Lamiel Giorgetti
„A ma fiataljai mögött nincsen tragikus múlt, de egy kizsigerelő és gyötrelmes jelenben élnek, és egy bizonytalan és kiszámíthatatlan jövő felé tartanak. Nem kell kibogozniuk szálait a fájdalmas múltnak, de kénytelenek újra és újra megkérdőjelezni saját identitásukat.” (Misima Jukio)
Misima Jukio
Misima Jukio (1925-1970), eredeti nevén Hiraoka Kimitake, nagyjából negyven regény, és számos dráma (köztük a nó és a kabuki hagyományt követő darabok) szerzője, de írt novellákat és esszéket is. Színészként és rendezőként is több film fűződik a nevéhez. A háromszor Nobel-díjra jelölt Misima írásainak nagy része angolul is elérhető, és valószínűleg ő a 20. századi japán irodalom nemzetközileg legjobban ismert alakja.
Rendezői megjegyzések
Miért választottam Misima Jukiótól az Öt modern nó részeként megjelent Hanjót? Amikor eldöntöm, hogy milyen drámát vagy egyéb irodalmi szöveget viszek színre, az író kompozíciójában a „nyitott teret” keresem, a témáknak és cselekménynek azt az univerzalitását, amely a szavak, az energia, a szimbólumok, a hagyomány, a kortársiasság, a fizikalitás, a rejtélyesség, a szerelem és a rettegés révén bontakozik ki. Misima mind a színházi, mind az egyéb irodalmi műveivel ebbe a „nyitott térbe” vezetett el engem. Heiner Müllerhez hasonlóan, akinek a Medeamaterial és a Hamletgép című darabjait vittem színre, és akinek a művei valójában végtelen idézetgyűjtemények, melyek az ókori görög színháztól a háború utáni korszak történelmi ellentmondásaiig nyúlnak. A nó-színház, amelyből inspirálódva Misima a Hanjo történetét írta, és a görög színház nagyon különbözik egymástól, de a gyökereik közösek: az együttérzés hiánya, a rettegés, a várakozás, az igazságkeresés, a szerelem áll a középpontjukban. A színház ugyanis mindig annak szolgált eszközéül, hogy feltárhassuk az emberi létezés sötét rejtélyeit.
