11. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó

A magyar közönség Novarina művészetével 2010-ben találkozhatott, amikor a debreceni Csokonai Színházban ő maga rendezte meg a Képzeletbeli operett című darabját. (Ezzel az előadással a debreceni társulat nagy sikerrel vendégszerepelt a párizsi Odéon Színházban.) Ezt követően Novarinától a 2016-os MITEM-en az Imigyen szóla Louis de Funès című magyar, valamint a Nevek erdejében című francia nyelvű előadását láthatták. A Novarina darabok befogadásának kulcsa: hagyni, hogy a szavak hangzása, testisége, mint a fény hatoljon át rajtunk, és lemondani a fogalmi jelentés megértésének szándékáról. A jelen előadás neves francia rendezője, Bellorini is a zeneiségre teszi a hangsúlyt.

"Orfeusz és Eurüdiké mítosza Claudio Monteverdi L'Orfeo című művének köszönhetően kezdett el érdekelni, amit 2017-ben a Saint-Denis-Székesegyházban állítottam színpadra. Ez a mű, amelyet az első operának tartanak, kifejezi a zene és az emberi történelem közötti különleges kapcsolatot. A zene meggyógyítja a világot, a beszéd szétszakítja. Ugyanakkor Orfeusz története épp arra emlékeztet bennünket, mennyire érzékeny a beszéd, a szó is. Valójában ez is ének. És mi van, ha a világ összes baja a szó minden költészettől megfosztott, pusztán kommunikációs eszközként való használatából ered? 

Valère Novarinánál a szó mindig polifonikus, végtelenül árnyalt. A szavakat alkotó hangoknak, a színészeknek és az ő belső éneküknek köszönhetően minden egyes szó jelentése, ereje és varázsa megsokszorozódik. Valère Novarinát felkérni arra, hogy írja meg Orfeusz mítoszának kortárs értelmezését, azt jelentette, hogy a szó erejére, annak lehetőségeire kérdezünk rá, hogy ezáltal újfent megerősítést nyerhessen: a világ gazdagságát az árnyalatok adják. Novarina Az Árnyak Játéka (Le Jeu des Ombres) című darabja az eredeti mítosz távoli visszhangja. Ami dominál benne, az a kórusszövegek pimaszsága és humora. Ez egy olyan partitúra, amelyben a társulat a zenekar; a színészek olyan akrobaták, akik a szavakkal zsonglőrködnek. Természetesen e szavakkal való találkozás nagy szédületet vált ki, és épp ez a szédület válik mozgatórugóvá: ez a titkos szöveg megnyitja a szót, és lehetővé teszi a színészek számára, hogy kimondják a kimondhatatlant. A zene pedig, az előadás dobogó szíve, megint másképp meséli el a kimondható és a kimondhatatlan közötti nagy szakadékot. 

Mindez a színház terében zajlik, itt játszanak az árnyak. Mert a mítoszon és általa a pokolba való leszálláson túl ez az árnyjáték egyúttal a színház előtti főhajtás is.” 

Jean Bellorini