12. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó

Waldemar Śmigasiewicz, a darab rendezője és forgatókönyv írója következőképpen határozta  meg ennek a  színpadi  műnek a fő motívumait: Gombrowicz és Schulz közel álltak egymáshoz időben, amelyben éltek valamint a létezéshez hasonló viszonynak köszönhetően. Azonban távol vannak az írói munkásságuk kontextusát illetően, amikor a gyermekkoruk témájat vetik fel… Ellentétes módon teszik ezt. Schulz esetében ez egy menekülést jelenti  az idealizált  genezis felé, ami biztonságos  menedéket garantálja a költői idő változásai folyamán. Gombrowicz esetében – az a törékvés  jut kifejezésre, hogy  kiirtsa magában a “lehetetlenséget és éretlenséget”, miközben fájdalmasan  átérzi, hogy  nincs  menekülés saját maga elől, és marad  modortalan ifjonc, aki szüntelenül az elvesztett adekvát személyeségét keresi.

(…) Az  alkotásaikat ebben a kontextusban rendkívül érdekes áttűnés jellemzi, ennek köszönhetően kiegészülnek, sőt – az érzekény és figyelmes olvasó számára  beteljesülnek Ezekból elmélkedesekből, feltételézésekből és  hipotézisekból  született meg az “Áttűnés” c.előadásának az ötlete. Egy olyan előadás, amelyben a fiatalság áttűnik az  öregkorban, a grimasz elkerülhetetlenségéből. Előadás,  ahol Schulz emelkedettséget kölcsönöz Gombrowicznak, Gombrowicz pedig  komikumot Schulznak.  Ahol az egyik erősíti a másikat. Ahol a patosz, irónia és tragikum – nélkülözhetetlen feltétele a szenvedély létrejöttének, mely mindkét nagy író  művészetének szinonimája és metaforája.