KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓK

A MITEM-előadásokat követően találkozhatnak a produkciók alkotóival, mely által mélyebb bepillantást nyerhetnek egy-egy előadás születésébe, és egyúttal lehetőség adódik, hogy megoszthassuk egymással és az alkotókkal a gondolatainkat, élményeinket, valamint föltegyük a látottakkal kapcsolatos kérdéseinket.

 

Biztosítsa helyét a 2024-es MITEM előadásaira - vásároljon MITEM bérletet! 

Vissza az előadásokhoz

Mihail Jurjevics Lermontov

ASIK KERIB

ASIK KERIB

Almetyjevszki Tatár Állami Drámai Színház, Almetyjevszk, Oroszország

Rendező: Iszkander Szakajev

Tatár nyelven magyar felirattal

1 óra 30 perc, szünet nélkül.

Az Almetyjevszk városában működő tatár színház folyamatosan kísérletezik, keresi az új színházi formákat, de saját népi hagyományaiból is merít. Lermontov műve, az Asik Kerib egy elbűvölő szerelmi történet, egy költői, keleti tündérmese.

Az asik török szó, énekest és szerelmest is jelent. A kerib jelentése pedig: kóborló, bolyongó szegény ember. Asik Kerib, a szegény költő, az örök vándor, akinek gyönyörű hangján kívül nincsen semmije. Csak úgy nyerheti el szerelme kezét, ha vagyont szerez. Ezer nap hűséget fogad egymásnak a költő és a lány, megkezdődik a vándorlásuk. A tatár színház előadása bonyolult díszletek helyett a közvetlenségre, dinamikus előadásmódra, az allegorikus, szimbolikus kifejezésre koncentrál. Az archaikus színházi formákat használó előadást a színészek plasztikus játékának szépsége, a mimikára és gesztusokra épülő lenyűgöző játékmód teszi izgalmassá. A hősök sorsa, érzelmi állapota olyan szuggesztív, hogy áttöri a nyelvi korlátokat. Az előadás 2010 óta több oroszországi fesztiválon szerepelt és kapott elismerést.

 

Szereplők:

Eduard Fagimovics Latipov
Dinar Vazimovics Husznutdinov
Elmira Rafikovna Minhanova
Ramil Gajazovics Minhanov
Ilszur Muhamatdinovics Haertdinov
Rafik Rusztamovics Tagirov
Nailja Rifkatovna Miftahutdinova
Szakina Gabdrahmanovna Minhanova
Ajrat Gabdulhajevics Miftahov
Gülnara Arszenalovna Valejeva
Gülnara Saukatovna Kasipova
Ilsat Fanzavijevics Agijev


Színpadi adaptáció: Gülnara Kasipova
Díszlet- és jelmeztervező: Dmitrij Hilcsenko
Zeneszerző: Lilija Bajarsz-Batirgarjeva
Koreográfus: Jelena Gorbunova

NSZ
Nagyszínpad
Iszkander Szakajev

Iszkander Szakajev

Az oroszországi Orenburgban született 1974-ben.1995-ben végzett az Ufai Állami Művészeti Főiskola rendező szakán és ezzel egy időben a moszkvai Orosz Állami Filmfőiskola filmrendező szakán is diplomázott. Színészként és rendezőként is dolgozott a „Nur” Állami Tatár Színházban, az Ufai Ifjúsági Színházban, a Szterlitamaki Orosz Drámai Színházban és a baskíriai Állami Bábszínházban. 2003 és 2005 között a Moszkvai Művész Színház és a Mejerhold Központ posztgraduális rendezői képzésén vett részt, illetve Alekszej Levinszkij vezetésével tanulmányozta a mejerholdi biomechanikát. 2005-től 2009-ig a szentpétervári Alekszandrinszkij Színház rendezője volt. Mintegy 40 előadást rendezett Oroszország és a Független Államok Közössége területén. Jelenleg színházi pedagógusként Mejerhold biomechanikáját tanítja.

Vissza az előadásokhoz Oldal tetejére

Baskír Köztársaság, Belgium, Bulgária, Georgia, Görögország, Izrael, Luxemburg, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia, Törökország