Vissza az előadásokhoz

Mihail Bulgakov

A MESTER ÉS MARGARITA

A MESTER ÉS MARGARITA

Magyarország • Nemzeti Színház, Budapest

Rendező: Aleksandar Popovski

A MITEM-en angol felirattal

3 óra, 1 szünettel.

A Mester és Margarita című regény annak ellenére, hogy a XX. század 30-as éveiben, Sztálin vaskezű uralkodásának ideje alatt íródott, még csak a 70-es években jelenhetett meg teljes terjedelmében, hiszen amennyiben a regény a titkosrendőrség kezére kerül, az valószínűleg az író, Mihail Bulgakov vesztét okozta volna. Az elvárt szociális realizmussal szemben, a Mester és Margarita fényévnyi távolságra van az akkoriban állami rendeletben előírt irodalmi stílustól.

Ivan Nyikolajevics „Hontalant“, a költőt, alsóneműben és feszülettel a nyakában beviszik egy moszkvai elmegyógyintézetbe. Teljesen összezavarodva magyarázza az orvosnak, hogy találkozott az ördöggel, akinek köze van egy irodalmár lefejezéséhez – persze senki sem hisz neki. Ivant a cellájában, titokban felkeresi a rejtélyes Mester, aki ugyancsak páciens, és aki ismeri Poncius Pilátus történetét… Az elmegyógyintézeten kívül az ördög, Woland és társai garázdálkodnak Moszkva utcáin, a színházban elegáns ruhákat osztanak, és pénz hullik az égből – a ruhák eltűnnek, és mindenki meztelenül bolyong a városban, a pénznek szintén nyoma vész… Megjelenik a Mester szerelme is, aki alkut köt Wolanddal… Elmesélhetetlenül gazdag, sokrétű, szövevényes, titokzatos, magával ragadóan varázslatos Mihail Bulgakov regénye, A Mester és Margarita.

– A moszkvai-bulgakovi világból a rendszer nyomasztó voltának a megmutatása a fontos számunkra. Az előadást megszabadítottuk a regény „kommunista” vonalától. Ma a liberális kapitalizmus rendszerében olyan világban élünk, amelyben sok a félelem, a frusztráció. A nézők fel fogják ismerni a rendszert, és benne önmagukat – mondja Aleksandar Popovski rendező.

A regényt olvasva könnyedén váltunk idősíkot, helyszínt, gond nélkül repülünk képzeletünkben Margaritával Moszkva felett Woland kísérteties báljára. Ez a szabad átjárás időn és téren, a váltások a valóság és az irreális között a színpadon is megvalósulnak. Hogy miként? Azt látni kell!

 

A Mester
Margarita
Azazello
Behemót

Pallag Márton m.v.

Hella, Eladónő, Nő
Berlioz, Rimszkij
Stravinski, Kajafás
Pilátus
Sztyopa
Varenuha, Rjuhnin

Közreműködik:

Badics Luca, Barna Lili, Battai Lili Lujza e.h.,
Jambrovics Viktória, Virga Tímea, Mató János,
Székhelyi Dániel, Vrabecz Botond

Díszlet

Numen/For Use + Ivana Jonke

Díszlettervező asszisztens

Riederauer Dóra

Jelmeztervező

Jelena Prokovic

Színpadi adaptáció

Nejc Gazvoda

Zeneszerző, dramaturg
Színpadi mozgás

Hoffmann Luca

Tolmács

Guczogi Anna

Ügyelők

Lencsés István

Ködmen Krisztián

Súgó

Kabódi Szilvia

Rendezőasszisztens

Vida Gábor

NSZ
Nagyszínpad
Aleksandar Popovski

Aleksandar Popovski

Aleksandar Popovski 1969-ben született Szkopjéban. A Szent Cirill és Metód Egyetemen szerzett diplomát színházi és filmrendezőként. Debütálását a Maribori Szlovén Nemzeti Színházban a 2000-es Don Quijote rendezésével már számos sikeres produkció megelőzte. Dolgozott független színházi csoportokkal, illetve Észak-Macedónia, Szerbia és Horvátország intézményes színházaiban. Míg korábban Szlovéniában (együttműködésben a Celjei Városi Színházzal, a Ljubljanai Nemzeti Drámaszínházzal, a trieszti Szlovén Színházzal és a Ljubljanai Városi Színházzal), valamint az egykori jugoszláv köztársaságokban dolgozott, munkáját kiterjesztette Olaszországra, Görögországra, Ausztriára, Törökországra, Svédországra, Dániára, Angliára és Németországra is. Életműve már több mint hetven produkciót számlál, amelynek egyharmadát Szlovéniában hozta létre. Munkamódszerével és személyes hozzáállásával a könnyedség és az öröm egyedülálló keverékét hozta magával a szlovén színházi terekbe, a „joie de vivre” (életöröm) egy jellegzetes módját, amelyből sugárzik a buzgó odaadás, a álmok utáni törekvés és a határok elmozdításának a vágya. Mindezzel teret nyit a zenének és a nevetésnek. A 2018/2019-es évadtól a Maribori Szlovén Nemzeti Színház művészeti vezetője

Oldal tetejére

Baskír Köztársaság, Belgium, Bulgária, Georgia, Görögország, Izrael, Luxemburg, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia, Törökország