Vissza az előadásokhoz

Franz Kafka

Jelentés az Akadémiának 14

Jelentés az Akadémiának

Zero Point Theatre, Athén, Görögország

Rendező: Szavvasz Sztrumposz

Görög nyelven, magyar és angol felirattal

1 óra 10 perc, szünet nélkül.

A Jelentés az Akadémiának című Franz Kafka-novella főhőse egy Rőtpéter nevű majom. A Hagenbeck Társaság vadászcsoportja ejtette el az aranyparti dzsungelben, amikor csapatával inni ment a vízhez. Miután két golyó is eltalálta, elfogták, ketrecbe zárták a hajójukon. Sokkos állapotban, emlékezetkieséssel küzdve szökni próbált. Mivel nem járt sikerrel, figyelni kezdte a körülötte lévő matrózokat, megpróbálta utánozni a viselkedésüket. Ők viszont vadállatként kezelték, szórakozásból kínozták. Az elnyomástól szenvedő matrózok, ahogy ez már lenni szokott, a sérült, tehetetlen állaton élték ki az indulataikat. Amint a hajó Hamburgba ért, Rőtpéternek választania kellett az állatkert és egy zenés színház között. A színházat választotta. Az emberi magatartást kitanulva most színpadon mutatja be a humanizálódás erőszakos folyamatát.

 

 

Színészek:

Babis Alefantis
Evelyn Assouad
Giannis Giaramazidis
Ellie Iggliz
Anna Marka - Bonissel
Rozy Monaki
Dinos Papageorgiou

 

Díszlettervező: Spiros Betsis
Jelmeztervező: Rosy Monaki

KA
Kaszás Attila Terem
Szavvasz Sztrumposz

Szavvasz Sztrumposz

Savvas Stroumpos 1979-ben született Athénban. 2002-ben fejezte be tanulmányait a görög Nemzeti Színház drámaiskolájában. Az Exeteri Egyetem (Egyesült Királyság) Színművészeti Tanszékén mesterfokozatot (MA with Merit) szerzett. 2003 óta dolgozik az Attis Színházban színészként, illetve, Theodórosz Terzopulosz rendezőasszisztenseként. Rendezései a Zero Point Theatre-ben: Franz Kafka A fegyencgyarmaton (2009), William Shakespeare Ahogy tetszik (2010), Albert Camus Az igazak (2011), Franz Kafka Az átváltozás (2012), Georg Büchner Woyzeck (2013), Franz Kafka A fegyencgyarmaton (2014 —2. változat az Athéni Fesztiválra), Jevgenyij Zamjatyin Mi (2015), Heiner Müller A küldetés: egy forradalom emléke (2016), Dimitrisz Dimitriadisz Troász (2017), Kurtág György Kafka-töredékek (2018), Samuel Beckett Godot-ra várva (2018), Szophoklész Antigoné (2019), Samuel Beckett Ó, azok a szép napok! (2020), Franz Kafka Jelentés az Akadémiának (2021), Aiszkhülosz Perzsák (2022). A Zéró Pont előadásai 2013 óta az Attis Színház - Új Térben láthatók.

Oldal tetejére

Algéria, Anglia, Belgium, Franciaország, Görögország, Grúzia, India, Japán, Kína, Lengyelország, Magyarország, Mexikó, Németország, Olaszország, Románia, Szerbia, Ukrajna