Vissza az előadásokhoz

Lev N. Tolsztoj

Háború és béke

Háború és béke

Belgrádi Nemzeti Színház, Belgrád, Szerbia

Rendező: Boris Liješević

Szerb nyelven magyar és angol felirattal

2 óra, 1 szünettel.

Romain Rolland írta a Háború és békéről: „ennek a műnek, akárcsak az életnek, nincs kezdete és vége. Ez maga az élet, örök mozgásban."

És valóban, Tolsztoj regényének hagyományos értelemben nincs kezdete és vége. Az első fejezet Anna Pavlovna Scherer szalonjába, a petrográdi nemesség és értelmiség gyülekezőhelyére kalauzol bennünket. Napóleonról, Sándor cárról, Ausztriáról, Poroszországról, a közelgő háborúról folyik a szó, miközben a cári családdal ápolt kapcsolatok révén üzletelnek, érdekházasságokat ütnek nyélbe, és még arra is oda tudnak figyelni, hogy ki a legelegánsabban öltözött a szalonban. Nincs semmiféle bevezetés, bemutatás, helyzetleírás, semmi sem utal arra, hogy az éppen ott tartózkodók közül kiből lesz főszereplő, kiből mellékszereplő, és kik nem jelennek meg soha többé a regényben. Hasonló a regény zárása is: a Háború és béke legvégén igazából egy hosszabb esszét olvashatunk Tolsztoj történelemfelfogásáról, és ahelyett, hogy lezárná a cselekményt, az író új témát, egy új eseményt hoz be: Oroszországban kitör az 1825-ös dekabrista felkelés.

Érdekes, hogy vajon miért végződik így a Háború és béke. Tolsztoj eredetileg a dekabrista felkelésről akart regényt írni, de a témát kutatva rájött, hogy a felkelés gyökerei az 1803 és 1815 között vívott napóleoni háborúkig nyúlnak vissza. Így aztán a Háború és béke mintegy bevezetésként íródott ahhoz, ami Tolsztojt valójában foglalkoztatta – és végül soha nem írt könyvet a dekabristákról.

Mi a Háború és béke lényege? Nekem úgy tűnik, a lényeg a keresés. A regény főhősei állandóan keresnek valamit: Istent, a szerelmet, dicsőséget, boldogságot, az élet értelmét... Pierre Bezuhov így teszi fel magának a kérdést: „Mire való az életünk? Mivégre vagyunk ezen a világon? Mit kell az embernek, az emberiségnek felépítenie, elérnie az életével?" Ez Tolsztoj számára az alapkérdés, a könyv, és következésképpen a dramatizálás és az előadás központi témája is.

Boris Liješević rendező gondolatai - Háborgó tenger

Olyan az emberiség történelme, mint a természet; az egyik pillanatban még nyugalom van, semmi sem zavarhatja meg a békét, ám már közeleg a mindent elsöprő nagy vihar, hogy felkavarja a tengert. Mi pedig picinyke porszemek vagyunk az élő természet szervezetében. Néha úgy véljük, hogy mi irányítjuk ezt a szervezetet. Holott valójában  elsodornak minket a hullámok, szétszórnak bennünket. Egyformák vagyunk mind, csak míg egyeseket kis időre felemel a hullám, és mi vezetőt, zsenit, erős embert látunk bennük, addig másokat ugyanez a hullám áldozatként, vesztesként szór szerteszét. Ez Tolsztoj látásmódjában a történelem viharos tengere. Ahol mi vezetőket és vezéreket, kezdeményezőket és háborúkat látunk, ott Tolsztoj egy számunkra felfoghatatlan természeti jelenséget, a történelem felkavart tengerét érzékeli. Európa vihar korbácsolta tengerét, mely a közelmúlt viszonylagos nyugalma után ma újra viharos. Mi folyik itt? Változóban a világ, mint a 19. század elején, amikor Napóleon új rendet honosít meg Európában; közös hazáról beszél – határok nélküli Európáról. Több millió halottat hagy maga után, akik nem fogadták el az ő szabadságát. A világ akkora háború előtt áll, „amekkora még nem volt". – Mi történik? "Ne próbáljátok megérteni – kiált ránk Tolsztoj–, mert úgysem tudjátok megérteni". Az állatok sem értik az akolban, hogy a gazda miért választ ki egy kost, és miért eteti jobban, mint a többit. Az állatok ezt a kost zseniálisnak, rátermett vezetőnek vélik. Azután csodálkoznak és megrettennek, amikor elsőként őt vágják le és eszik meg. Nem értik, mi történt: hol hibázta el? Ez a logika meghaladja a képességeinket. Annyit érthetünk belőle, hogy eszközök vagyunk csupán a sors kezében. A történelmet szükségszerűségek irányítják. Hogyan rendezhető meg a Háború és béke? Pontosan úgy, ahogy Kutuzov vezette a borogyinói csatát: felmérve a meghatározó körülményeket, az események menetét irányító szükségszerűségeket és bekalkulálva a véletleneket;  mindezt folyamatosan szem előtt tartva, és közben nem feledve, hogy mindnyájan parányi részecskék vagyunk a Háború és béke roppant szervezetében. És amint azt Peter Brook megjegyezte: Semmi sem fontosabb, mint azok, akik a darabban szerepelnek. 

Színészek

Peter (Pierre) Bezuhov gróf: Hadži Nenad Maričić
Andrej Nyikolajevics Bolkonszkij herceg: Miodrag Krivokapić
Andrej, a fia: Danilo Lončarević
Marja, a lánya: Zlatija Ocokoljić Ivanović
Liza, Andrej herceg felesége: Zorana Bećić Đorđević
Ilja Rosztov gróf: Dušan Matejić
Natalja Rosztova grófnő: Bojana Stefanović
Natasa, a lányuk: Teodora Dragićević
Nyikolaj, a fiuk: Nemanja Stamatović
Szonja, az unokatestvérük: Nina Nešković
Vaszilij Kuragin herceg: Slobodan Beštić
Hélène, a lánya: Kalina Kovačević
Anatole, a fia: Petar Strugar
Borisz Drubeckoj: Vučić Perović
Napoleon Bonaparte: Nedim Nezirović

Díszlettervező: Janja Valjarević
Jelmeztervező: Bojana Nikitović
Koreográfus: Mirko Knežević
Dramaturg: Fedor Šili
Zeneszerző: Stefan Ćirić

NSZ
Nagyszínpad
Boris Liješević

Boris Liješević

Liješević 1976-ban született Belgrádban; Budván nőtt fel, a helyi általános iskolába és gimnáziumba járt. Diplomáját az Újvidéki Egyetem Filozófiai Karának Szerb Irodalmi és Nyelvészeti tanszékén szerezte. 2004-ben végzett rendező szakon az újvidéki Művészeti Akadémián, ahol docensként jelenleg is színművészetet tanít.

Háromszor is elnyerte a belgrádi Goethe Intézet ösztöndíját. A Zábrábi Színész Stúdió munkatársa, Strasberg-módszert oktat. Rendezőként a legkülönbözőbb darabokkal, szerzőkkel és stílusokkal dolgozott. Első éveiben olyan pályakezdő és középkorú szerb drámaírókkal működött együtt, mint Fedor Šili, Minja Bogavac, Dušan Spasojević. Különösen érdeklik a kortárs regionális és európai szerzők művei: David Harrower: Jelenlét; John Osborne: Dühöngő ifjúság; Lutz Hübner: Gréta, 89. oldal; Igor Štiks: Liszt az erekben; Yasmina Reza: Bella Figura; Ivan Vivipajev: Részegek. Munkásságának jelentős része dokumentarista színház: szerzői projektek keretében aktuális beszélgetéseket rögzítenek hiteles élményekről beszámoló anonim résztvevőkkel: Váróterem; Termékeny napok; A sirályra emlékezve; Atyáink voltak a város (építői); Az ötödik park. A drámairodalom klasszikus művei közül rendezte már Carlo Goldoni vígjátékát, a Két úr szolgáját, Euripidész Alkésztiszét, Alfred de Musset Lorenzaccioját. Első operarendezői tapasztalata Isidora Žebeljan Két fej és egy lány című, Borislav Čičovački librettóján alapuló operája, amelyen 2016-ban dolgozott; valamint főrendezője volt M. Živković gyermekoperájának, a Desanka Maksimović versei alapján készült Gyerekszobának. Rendezői munkásságának jelentős és egyre növekvő része a regényadaptáció, az Újvidéki Színházban színre vitte Branislav Nušić A község gyermeke, Jurij Poljakov: Gödölye tejben, Igor Štiks: Illés próféta széke, Erlend Loe: Vegyesbolti csendes napok, Márai Sándor: Béke Ithakában, Damir Karakaš: Blue Moon, Aleksandar Tišma: Amire az ember használható és Klaus Mann: Mephisto című regényét... Tevékenységét számos hazai és régiós díjjal jutalmazták, háromszoros Sterija-díjas („Váróterem" szerzői project; A varázsló – legjobb rendezés; Részegek – legjobb színdarab); két díjat kapott a Sarajevo magazintól (Dani – Szép új világ, MESS Fesztivál. Számos alkalommal nyerte el a Szerb Nemzeti Színház Atelje 212 műhelye, a Belgrádi Drámai Színház és a Jugoszláv Drámai Színház éves díját. Belgrád, Újvidék és Budva között ingázva él és dolgozik.

Oldal tetejére

Algéria, Anglia, Belgium, Franciaország, Görögország, Grúzia, India, Japán, Kína, Lengyelország, Magyarország, Mexikó, Németország, Olaszország, Románia, Szerbia, Ukrajna