Műsorarchívum 2023

Vissza az előadásokhoz

Szergej Medvegyev

FODRÁSZNŐ 14

FODRÁSZNŐ

Magyarország • Nemzeti Színház, Budapest

Rendező: Viktor Rizsakov

A MITEM-en angol felirattal

1 óra 30 perc, szünet nélkül.

A boldogság után vágyódó nő sorsának egyetemes problémáit fogalmazza meg a kisemberek tragédiáját gogoli groteszkséggel ábrázoló drámai szöveg, a Fodrásznő. A derűbe, a szeretetbe csomagolt fájdalom, amely a rendező, Viktor Rizsakov színházi nyelvének egyik jól felismerhető sajátossága, az emberi vágyak és a rideg valóság között feszülő ellentmondást emeli költői szintű látomássá. Az előadás minden korosztály érzékeny rétegét képes megszólítani, részvétre és életének újragondolására késztetni.

Az előadás rendezője a kortárs orosz színházi élet egyik emblematikus figurája, a „Kiszlorod” (Oxigén) elnevezésű színházi mozgalom elindítója, a rendezőként és színházi pedagógusként is ismert Viktor Rizsakov. A szakmai zsűri döntése alapján a Fodrásznő nyerte 2010-ben a X. POSZT legjobb előadásának díját, a címszereplő Szűcs Nelli pedig a legjobb női alakítás díját kapta a Maszk Színészegyesülettől.

Az előadás vendégszerepelt Sepsiszentgyörgyön a REFLEX Nemzetközi Színházi Biennálén, Minszkben a Panorama Fesztiválon , Jaroszlavlban a Volkov Fesztiválon, 2013 szeptemberében a kijevi GogolFesten, 2015-ben Algériában a Béjaia-i Nemzetközi Színházi Fesztiválon (FITB).

Látható volt többek között a Szentendrei Művészetmalomban, a veszprémi Pannon Várszínházban, a Gyulai Várszínházban, Sóstón, a Szegedi Nemzeti Színházban, Kapolcson, a tatabányai Jászai Mari Színházban, Kőszegen, Szarvason, az Ördögkatlanban, Szatmárnémetiben és Nagyváradon is...


Magyarországi ősbemutató: 2009. május 8., debreceni Csokonai Színház

Díszlet és jelmez
Fordító és dramaturg
Ügyelő

Csasztvan András

Súgó

Kónya Gabi

Rendezőasszisztens

Vida Gábor

Rendező
GH
Gobbi Hilda Színpad
Viktor Rizsakov

Viktor Rizsakov

Habarovszkban született 1960-ban. Elvégezte a Távolkeleti Művészeti Főiskolát, a Scsukin Színházi Főiskolát, valamint az Oroszországi Színházművészeti Akadémia (GITIS) doktori iskoláját. 1995 és 2001 között a Kamcsatkai Dráma- és Komédiaszínház művészeti vezetője lett. 2001 óta a Moszkvai Művész Színház (MHAT) akadémiájának rendező-tanára, 2012-től osztályvezető tanár, emellett a MHAT elismert rendezője is. Ivan Viripajev drámaíró-rendezővel együtt hirdették meg az „Oxigén” (Kiszlorod) színházi mozgalmat, mely jelentős hatást váltott ki a kortárs orosz színházi életben.  A 2002-ben elindított szentpétervári „Öt este” Vologyin Színházi Fesztivál alapító-igazgatója, 2012 óta pedig a moszkvai Mejerhold Központ művészeti vezetője. Színházi kurzusokat tart Németországban, Lengyelországban, az USA-ban, és Magyarországon. Számos díjnyertes előadás rendezője orosz és európai színházakban. Több jelentős európai fesztivál díjazottja (Torun-i Kontakt Fesztivál nagydíja, Arany Maszk-díj, „Új Dráma” fesztivál nagydíj, a POSZT-on a Fodrásznő című rendezése a legjobb előadás díját nyerte el). Színházpedagógiai munkásságáért 2011-ben Sztanyiszlavszkij-díjat kapott, 2014-ben Oroszország Érdemes művésze lett. 

Oldal tetejére

Algéria, Anglia, Belgium, Franciaország, Görögország, Grúzia, India, Japán, Kína, Lengyelország, Magyarország, Mexikó, Németország, Olaszország, Románia, Szerbia, Ukrajna