KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓK

A MITEM-előadásokat követően találkozhatnak a produkciók alkotóival, mely által mélyebb bepillantást nyerhetnek egy-egy előadás születésébe, és egyúttal lehetőség adódik, hogy megoszthassuk egymással és az alkotókkal a gondolatainkat, élményeinket, valamint föltegyük a látottakkal kapcsolatos kérdéseinket.

 

Biztosítsa helyét a 2024-es MITEM előadásaira - vásároljon MITEM bérletet! 

Vissza az előadásokhoz

Thanaszisz Alevrasz versei alapján

Ámor

Ámor

Attisz Színház, Athén, Görögország

Rendező: Theodórosz Terzopulosz

Görög nyelven magyar és angol felirattal

55 perc, szünet nélkül.

Az Ámor a Theodórosz Terzopulosz (Theodoros Terzopoulos) által rendezett trilógia második része, az Alarme („Riasztás”) és az Encore („Ráadás”) mellett. Az Ámor egy színpadi kompozíció, amely Thanasis Alevras költeményén alapul. Első alkalommal 2013 decemberében mutatták be, majd három évadon keresztül játszották az athéni Attis Színházban, valamint európai turnékon, ahol kivívta a közönség nagyrabecsülését és a kritikusok dicséretét.
Terzopulosz aukciós házzá alakítja a színpadot, ahol minden árucikké válik: a szerepek, a kellékek, az érzelmek, az emlékek, sőt, még az emberi testrészek is, vizsgálódásnak alávetve és felbecsülve az adás-vételek során. Az árakat az értékpiac ingadozása befolyásolja. A színészek megfigyelőkként ironikus megjegyzésekkel jellemzik a mai helyzetet, valamint manipuláló és a hatalom által manipulált emberek szélsőséges viselkedésformáit mutatják be egy globális válságot élő korban. Azonban mindent felforgat Ámor, vagyis a szerelem ígérete, az egyetlen, amely az emberivé válás hajtóerejeként működhet.

Színészek: 

Antonis Myriagkos
Aglaia Pappa

Színpadkép és kompozíció: Theodórosz Terzopulosz
Jelmez: LOUKIA
Zene: Panagiotis Velianitis
Fény: Theodórosz Terzopulosz, Konstantinos Bethanis
Műszaki vezető: Konstantinos Bethanis
Gyártásvezető: Charalampos Terzopulosz
Producer: Maria Vogiatzi

GH
Gobbi Hilda Színpad
Theodórosz Terzopulosz

Theodórosz Terzopulosz

Theodórosz Terzopulosz a görög Makríjalosz faluban született. 1985-ben alapította az Attisz Színházi Társulatot Delphiben. Rendezői repertoárja felöleli az ókori tragédiákat, operákat és a legjelentősebb modernkori darabokat, előadásait Görögországban és a világ híres színházaiban játsszák. Rendezései 37 év alatt több mint 2200 előadást értek meg világszerte. A klasszikus görög tragédia Terzopulosz általi  megközelítése és értelmezése a színiakadémiák és ókortudományi tanszékek kötelező tananyaga. Workshopokat és előadásokat tart módszeréről, miközben számos akadémia és egyetem professor emeritusa. 

2013 óta évente megrendezi a „Dionüszosz visszatérése – Theodórosz Terzopulosz módszere” elnevezésű nemzetközi nyári akadémiáját fiatal művészek számára. Számos nemzetközi színházi díj tulajdonosa. Módszeréről és az Attisz Színházról több nyelven jelentek meg könyvek, többek között a nevével fémjelzett technikát bemutató Dionüszosz visszatérése című kötet.

Olyan színházi intézményekben vállalt vezetői tisztséget, mint az Észak-görögországi Állami Színház Drámaiskolája (igazgatója: 1981–1983); az Antik Drámáról Nemzetközi Találkozók – Delphi (művészeti vezetője: 1985–1988, 1995–2004); a Mediterrán Színház Nemzetközi Intézet (alapító tagja 1990 óta); a Színházi Olimpia Nemzetközi Bizottsága (alapítója és elnöke 1995 óta); az Antik Dráma Nemzetközi Találkozó – Sikyona (alapítója és művészeti igazgatója 2005 óta).

Fotó: Johanna Weber

Oldal tetejére