Vissza az előadásokhoz

Anton Pavlovics Csehov

Meggyeskert

Meggyeskert

Nemzeti Színház, Budapest, Magyarország

Rendező: Silviu Purcărete

2 óra 30 perc, 1 szünettel.

Csehov utolsó darabja, látomásos végrendelete a Meggyeskert. A 20. század hajnalán, 1903-ban írta meg a „válság paraboláját” arról, ahogy egy új világ felváltja a régit, a régi értékek és az emberek „haszontalanokká” válnak.

A Meggyeskert „nemcsak egyik világból a másikba történő elkerülhetetlen átkelésről szól, hanem a passzív ellenállásként jelentkező alkalmazkodásra való képtelenségről, szinte hallgatólagos, visszafojthatatlan elutasításáról annak, hogy gúny tárgyává tegye az értékeket, amelyekre a vesztesek az öntudatukat alapozzák...” – fogalmaz a műről a jelenünkre is érvényesen Georges Banu kritikus, a előadást rendező Silviu Purcărete egyik legjobb ismerője.

A súlyosan beteg író a darabjait sikerre vivő Sztanyiszlavszkij által alapított és vezetett Művész Színház számára valami mulatságosat, komédiát, „sőt bohózatot” kívánt írni. „Egy vidám darabot szeretnék írni, amelyben maga az ördög is bukfencet hány”– írja színésznő feleségének, Olga Knyippernek. És valóban, Csehov utolsó művében a tökéletes „lírai komédiát” alkotta meg. „Nagyon vigyázz!  Egyetlen felvonásban se vágj szomorú képet!  Mérges lehetsz, de szomorú nem! Azok az emberek, akikben már régóta fészkel a bánat és hozzászoktak, csak fütyörésznek, és gyakran elméláznak” – írta Csehov a meggyes kert tulajdonosának, Ranyevszkajának a szerepét próbáló feleségének, Olgának.

A hajdan híres gyümölcsöskert már nem tartható fenn, a meggylekvár receptje is elveszett, tulajdonosai csődbe mentek. A kertet el kell adni. A jövő embere kivágatja a fákat, és felparcellázva értékesíti a birtokot. A történelem kereke fordul, és mindenkinek az új rendben kell megtalálnia a helyét. Csehov tragédiára képtelen szereplői „szétszóródnak egy széthulló világban”. Csak egyedül Firsz, a régi világhoz hű öreg szolga marad a helyén, válik eggyé a halálra ítélt gyümölcsöskerttel. „Egyszer minden véget ér ezen a világon” – mondja a darab egyik szereplője, Szimeonov-Piscsik, de talán nem nyomtalanul, talán nem hatástalanul élik le egymás után a generációk küzdelmes életüket. „Ezen a világon minden jelentéktelen és érdektelen, kivéve az emberi szellem legmagasabbrendű megnyilvánulásait. A szellem, az értelem éles határt von állat és ember között, utal az utóbbi isteni eredetére, és bizonyos fokig még a halhatatlanságot is pótolja, amely nincsen. Ebből kiindulva tehát a szellem az élvezet egyetlen lehetséges forrása” – mondja Csehov.

Csehov művét Silviu Purcărete, a világszínház igazi nagy mesterinek egyike állítja színpadra. A román rendező legutóbb 2017-ben Faust-adaptációjával varázsolta el a Madách Nemzetközi Színház Találkozó közönségét. A művet az eredetinek – Visnyovij szad – megfelelő Meggyeskert címmel tűzi műsorára a Nemzeti.

Fordította: Morcsányi Géza

Ranyevszkaja, Ljubov Andrejevna, földbirtokos
Ánya, a leánya
Várja, a fogadott leánya
Gajev, Leonyid Andrejevics, Ranyevszkaja bátyja
Lopahin, Jermolaj Alekszejevics, kereskedő
Trofimov, Pjotr Szergejevics, diák
Szimeonov-Piscsik, Borisz Boriszovics, földbirtokos
Sarlotta Ivanonva, nevelőnő
Jepihodov, Szemjon Pantyelejevics, könyvelő
Dunyása, szobalány
Jása, fiatal inas
Firsz, inas, 87 éves öregember
valamint

Kecskés Alexisz

Tar Dániel

Díszlet - jelmez

Dragoş Buhagiar

Zene

Vasile Şirli

Fénytervező
Dramaturg
Ügyelő

Lencsés István

Ködmen Krisztián

Súgó

Sütő Anikó

Rendezőasszisztens

Kolics Ágota

NSZ
Nagyszínpad
Silviu Purcărete

Silviu Purcărete

Silviu Purcărete 1950-ben született Bukarestben, és ugyanitt szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Dolgozott Piatra Neamţ-on, Konstancán, Bukarestben, 1988 óta pedig a craiovai Nemzeti Színházban. 2007-ben a szebeni Radu Stanca Nemzeti Színházban színre vitte Goethe Faustját, amellyel 2009-ben nagy sikert aratott az Edinburgh-i Fesztiválon.

Anglia, Ausztria, Franciaország, Norvégia, Portugália, Magyarország különböző színházaiban rendezett, valamint Bonn, Cardiff, Bécs és Essen operházaiban. 1996-ban vezetője lett Limoges-i Színházi Központnak, ahol számos előadást rendezett, és színházi akadémiát alapított fiatal színészek számára. Megkapta a Románia Csillaga érdemrendet, Franciaországban pedig a Művészeti és Irodalmi Rend Lovagi fokozatával tüntették ki. Munkásságát számos díjjal ismerték el: a Kritikusok díja és a Hamanda Alapítvány különdíja (Edinburgh-i Nemzetközi Fesztivál, 1991), a Legjobb Külföldi Előadás díja (Montréal, 1993), a Peter Brook Golden Globe Díj a legjobb színházi rendezésért (1995), a Kritikusok díja (Dublini Színházi Fesztivál, 1996), a Zsűri különdíja (Gdanski Shakespeare Fesztivál, 2006), az UNITER legjobb rendezés díja (1993, 2005), valamint az az UNITER Különdíja (1997, majd 2010-ben közösen a szebeni Radu Stanca Nemzeti Színház társulatával, amellyel a Faustot létrehozta).

Oldal tetejére