Vissza az előadásokhoz

Homérosz

Iliász 16

Iliász

Szlovén Nemzeti Színház, Ljubjanai Városi Színház, Kulturális és Kongresszusi Központ koprodukciója, Ljubjana, Szlovénia

Rendező: Jernej Lorenci

Szlovén nyelven magyar és angol felirattal.

3 óra, 1 szünettel.

Az Íliász Homérosz eposzának színpadi változata. A rendező és az alkotók nem emlékezetes látványra törekednek, hanem a szavak, a történet, a hexameter ritmusára és az ezeket kiegészítő hanghatások építkeznek. Az előadás két részből áll. Az első rész hűen követi az eredeti homéroszi szöveget és bemutatja a görögök, a trójaiak és az istenek - vagyis az Íliász három világát. A második rész a trójai háború mészárszéke: minden csata eggyé sűrűsödik, az áldozatok pedig egyetlen egyetemes áldozattá.

 

Az előadás díjai és elismerései

Az előadás a 2015-ös belgrádi BITEF Fesztiválon elnyerte a legjobb rendezés Politika díját és a közönségdíjat. Beválogatták a legnagyobb szlovén színházi fesztivál, a 2015-ös maribori Borštnikovo srečanje hivatalos programjába, ahol három díjat is nyert (1. Jette Ostan Vejrup – legjobb színésznő; 2. legjobb társulat; 3. Pascal Mérat – legjobb világítás.) A KONTAKT Nemzetközi Színházi Fesztivál 23. kiadásán, 2016-ban, a lengyelországi Torunban az Íliász három díjat nyert: Nagydíj, Sajtó Különdíja, legjobb zene (Branko Rožman és az előadók). Az előadást beválogatták a 2016-os Várnai Nemzetközi Nyári Színházi Fesztivál (Várna és Szófia, Bulgária) hivatalos programjába és a 2017-es Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztivál (Szeben, Románia) záróelőadása volt. Előadták még a zágrábi ZKM-ben és a fehéroroszországi Minszkben a Teart 2017 Nemzetközi Színházi Fórumon.

Színészek:

Jure Henigman, Nina Ivanišin, Aljaž Jovanović, Gregor Luštek, Marko Mandić, Zvezdana Novaković, Jette Ostan Vejrup, Primož Pirnat, Matej Puc, Blaž Setnikar, Mia Skrbinac, Janez Škof

 

Fénytervező:  Pascal Mérat
Nyelvi konzulens: Tatjana Stanič
A zeneszerző asszisztense: Zvezdana Novaković
A rendező asszisztense: Gregor Luštek
Dramaturg: Eva Mahkovic, Matic Starina
Zeneszerző: Branko Rožman
Koreográfus: Gregor Luštek
Jelmeztervező: Belinda Radulović
Díszlettervező: Branko Hojnik

Rendező
NSZ
Nagyszínpad
Jernej Lorenci

Jernej Lorenci

Jernej Lorenci (1973) színházi rendező és a Színművészeti, Rádió és Televízió Akadémia tanára. Rendezései számos elismerést kaptak: a Borštnikovo srečanje fesztivál legjobb előadásért és legjobb rendezésért járó Nagydíját, A Szlovén Dráma Hete legjobb előadásért járó Šeligo díját, A 2013-as BITEF Politika díját, a Zlatinlav Nemzetközi Színházi Fesztivál legjobb rendezésért járó díját és a Színikritikusok Nemzetközi Szövetsége (AICT/IATC) szlovén szekciójának legjobb előadásért járó díját. Minden szlovén színházban dolgozott, továbbá a Zágrábi Ifjúsági Színházban és a zágrábi Horvát Nemzeti Színházban. Egyike azoknak, akik 2017-ben megkapták az Európa Színházi Díjat.

Oldal tetejére