Biztosítsa helyét a 2024-es MITEM előadásaira - vásároljon MITEM bérletet!

 
Vissza az előadásokhoz

EzMi (CeSo) - Bábkabaré

EzMi (CeSo) - Bábkabaré

DAKH Kortárs Művészeti Központ, Kijev, Ukrajna

Rendező: Vlad Troickij

Ukrán és angol nyelven magyar felirattal.

1 óra, szünet nélkül.

Az EzMi (CeSo) egy sajátos kabaréprojekt, amely a drámai színház, bábszínház, élő zene és költészet ötvözete. Vladiszlav Troickij ukrán rendező és öt fiatal ukrán színész közös munkája, különböző művészeti ágak vegyítésével keresi a kifejezés új módját. A szereplők játszanak, bábokat mozgatnak, zenélnek, énekelnek és szavalnak. Az előadás zenéjének nincsenek műfaji korlátai, jelen van a népdal, gyermekversek, sajátos hangok, klasszikus és kortárs költészet, saját szövegek, Facebook bejegyzések, valamint a szereplők emlékei és álmai. Az előadók nem zenészek, hanem színészek, így a zene is ugyanúgy születik, mint egy szerep értelmezése – érzéseken és érzékeken át. A színészek csellót, nagybőgőt, tangóharmonikát, melodikát és dobokat szólaltatnak meg.
Az EzMi (CeSo) az önmagunkkal folytatott párbeszédről szól, a „belső én” és „külső én” viszonyáról, gyermekkori emlékekről, arról, hogyan élik meg a a gyermekek a magányt, veszteséget, a felnőttek egymáshoz való viszonyát vagy a háborút, és hogy mindezek az élmények hogyan befolyásolják a sorsukat. Az előadás a jelenkor emberi kapcsolataira is reflektál, a nemzedékek viszonyára és az emberi minőség meghatározására.
Az EzMi (CeSo) egy, 15-18 zeneműre épülő kísérleti performansz. egy társadalmilag elkötelezett bábkabaré. Zene, színház és társadalmi tartalom elegye. 
„Nagyon szeretjük, ahogy az ukrán szavak kiadják a CeSo ritmusát. A mi előadásunkban a kérdés maga is provokál. Kik vagyunk mi valójában? Mik vagyunk mi a hamis hírek világában, ahol irányt vesztünk a hírfolyamokban, ahol saját emlékeink is elvesznek? Abban a világban, ahol lesújtanak a halál, háború és pusztítás hírei, miközben oly távol vagyunk?” (Vlad Trojckij)

A dalszövegek Mihail Szemenko, Artyom Polezsaka, Jacques Prevert, Tirtsa Atar, Gro Vakar valamint a rendező és a színészek saját szövegei. A DAH Kortárs Művészeti Központ és a Teatr Pralnia koprodukciója. 

Színészek: 
Igor Mitalnyikov, Katerina Petrasova, Nagyija Golubcova, Maruszja Jonova, Maricska Stribulova

 

Díszlettervező: Vlad Troickij 
Jelmeztervező: Katerina Beszlik 
Hangmérnök: Makszim Taran / Maksym Taran
Ftervezőény: Natalka Percsisena /  Natalka Perchyshena 
VJ designer: Olena Avramenko

Rendező
GH
Gobbi Hilda Színpad
Vlad Troickij

Vlad Troickij

Vladyslav Troitskyi 1964-ben született az oroszországi Ulan-Udén. A Kijevi Műszaki Egyetemen szerzett rádiótechnikusi diplomát 1987-ben, majd ugyanitt végezte el a posztrgraduális képzést is. 2002-ben szerezte meg színész-rendezői diplomáját a moszkvai Orosz Művészati Akadémián. Troitskyi alapítója, igazgatója és művészeti vezetője a DAKH Kortárs Művészeti Műhelynek, ahol több mint 35 előadást rendezett. 2004-ben megalapította a “DakhaBrakha” etnó-együttest, majd 2007-ben elindította audio-vizuális, színházi, irodalmi és filozófiai vonatkozsú összművészeti projektjét, a Kortárs Művészetek Fesztiválját (“Gogol Fest”). Troitskyi az alapítója a Dakh Daughters Band együttesnek is.

Oldal tetejére