V. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó

„…lándzsák töretnek, arcok eltorzulnak, a lovakat felnyergelik, a pogácsákat megvajazzák, halállal halnak és álmaik végső alakot nyernek.”

Olyan időben élünk, amikor az álmodók, utólagos bölcsességek és alternatív valóságok ismeretében maguk köré gyűjtik híveiket. Így lesznek hősökké a közönséges halandók, árral és sodorral szembeszállva, megteremtik a biztonság szigeteit. Olyan időben élünk, amikor a Nyugat megacélozza magát és amikor minden találkozás mögött felsejlik a halál és a Gonosz. Olyan időben, melyben az álság és babona kézzelfogható következményeket szül, az embereket vágómarhának vélik. Olyan időben, melyben az oly távolinak tűnő igaz szerelem csak a tangó vágyott éjszakáin válhat valóra. Ebben az időben – mely ugye a jobbágyok és lovagok ideje – a távoli is maivá lesz.

A színpad az álmodozóké és a realistáké – ideális esetben osztoznak az oly sokféle valóságot megjelenítő színpadon. Don Quijote és Sancho Panza valószerűtlen párosa példázza a párbeszéd és eszmecsere fontosságát, figyelmeztet arra, hogy a megkövesedett frontvonalak idején a kitartás nem elegendő. Fegyverbe!

A szárnyaló falovak, álarcok, sirámok, vajas pogácsák és a spanyol Mancha elárul valamit a jelenkorról és tévelygéseiről, legalább ennyire, vagy talán még inkább az a fontos, hogyan menthet meg egy jó barát szava még akkor is, ha az a barátunk látszólag egy egészen más világban él – ez a Don Q mindennél ékesebben bizonyítja ezt!

Paradoxon, a párbeszéd törött lándzsája jóságon és gonoszságon túl, életen és halálon túl.