Alice
Lewis Carroll Alice Csodaországban és Alice Tükörországban című meseregényei alapján
A Tamási Áron Színház és a sZempöl Offchestra közös produkciója, Sepsiszentgyörgy, Románia
Rendező: Bocsárdi László
Magyar nyelven angol felirattal.
1 óra 45 perc, szünet nélkül.
Az Alice a határátlépések ikonikus története. Kezeljük akár a tinédzser korban járó ember újszerű, traumatikus testtapasztalásának történeteként, akár az első pszichedelikus kalandjának leírásaként, vagy a világ láthatatlan dimenzióit megsejtő egyén pánikszerű öneszméléseként, mindenképp olyan történet, amelyben valaki beavatódik egy számára ismeretlen világba. Az előadás inspirációs forrása Lewis Carroll fantasztikus kisregényeinek problémafelvetése.
***
Bocsárdi rendezésében úgy elevenedik meg az alice-i élményvilág, hogy ezt felfokozott összetettségében élheti meg a néző. Olyan zenei és látványvilágban lehet jelen, amelyben az érzékszervi tapasztalatok szintjén is erős a felnőtté válás, a kiválás, az önazonosság keresésének kérdése. A kamaszkor impulzív, változó közegének ábrázolása ingoványos terület, amelynek törvényszerűségei nehezen foghatóak meg. Inkább szuperszenzibilitásába kapaszkodva lehet megközelíteni, olykor csak hangulati szinten, hiszen a racionális elemek és magyarázatok sok esetben kilúgoznák és felszámolnák legmélyebb lényegét. (Fám Erika: Ismeretlen országban, Játéktér, http://www.jatekter.ro/?p=24789)
Koncertszínház
Színészek:
Beczásy Áron, Benedek Ágnes, D. Albu Annamária, Derzsi Dezső, Erdei Gábor, Gajzágó Zsuzsa, Kolcsár József, Korodi Janka, Kovács Kati, Mátray László, Nagy Alfréd, Pál Ferenczi Gyöngyi, Pálffy Tibor, P. Magyarosi Imola, Rácz Endre, Szakács László, Szalma Hajnalka, Vass Zsuzsanna
sZempöl Offchestra: Albert-Nagy Örs, Bocsárdi Magor, Ferencz Áron, Gáspár Álmos, Kónya-Ütő Bence, Vitályos Lehel
Ügyelő: V. Bartha Edit
Súgó: Gazda Szende
A díszlettervező asszisztense: Czirják Beatrix
Fénytechnika: Horváth Csaba
Mikrofonos hangosítás: Józsi Szabolcs
Hangtechnika: Sound Studio
Vizuális effektek: Rancz András
Koreográfus: Bezsán Noémi
Dramaturg: Benedek Zsolt
Jelmeztervező: Kiss Zsuzsanna
Díszlettervező: Bartha József