II. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó

Az elmaradó koncertről illetve a jegyek visszaváltásáról...

Amikor PIERMARIA feliratú harmonikáján önmagát kísérve Christian Paccoud énekel a színpadon, az olyan, mintha egy éppen kitörő vulkán tetején találnánk magunkat. Termékeny és közkedvelt szövegíró és zeneszerző, aki soha nem törekedett rá, hogy sztár legyen. A szegények zongorájának hangjára síró, álmodó, tangózó és lázadó francia énekes, a Cseh Tamások és Vlagyimir Viszockijok fajtájához tartozó dalköltő. Énekeiben a mindennapi élet köszön vissza fanyar humorral, öniróniával keverve, tangóharmonikájának hangjai a párizsi mulatók hangulatát idézik.

„Minden művészetnek az a dolga, hogy felébressze az alvó, szunnyadó területeket. Megpróbálok energiát adni a többieknek, sőt talán energiát adni az időnek is, és ablakokat nyitni mindenfele. Az emberek gyakran mondják nekem, milyen jó, hogy felébresztettem őket, pedig régóta már moccanni sem volt kedvük. Így van ez mindennel. A színháznak is kizárólag ez lenne a feladata. Erre hivatott.

Nem szeretem azt a szót, hogy „harcolni”. Nem politikus vagyok, hanem poétikus. Talán azért vagyok itt, hogy fényt juttassak oda, ahol már nincsen. Az emberekhez. Mindenütt meg lehet találni a fényt: egy kórházban, egy börtönben, egy festő műtermében, a dezertőröknél, a menekülteknél, vagy egész egyszerűen a sarki kocsmában.” (Christian Paccoud)