Szlovák Capuletek és magyar Montague-k játszanak a Kassai Nemzeti Színház januárban bemutatott Rómeó és Júlia előadásában. Vidnyánszky Attila rendezése nemcsak szerelem és halál frigyéről, hanem a két nép viszonyáról is szól, és arról az együttműködésről, amelynek tanúi lehettünk a Kassán zajló próbákon. Az előadást május 20-án Budapesten is láthatja a közönség a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón, a MITEM-en.

A kassai és a budapesti Nemzeti közös előadása hallatán mindenki felkapja a fejét, hiszen e kétnyelvű produkció valóban túlmutat a színház világán. A két teátrum igazgatója, Ondrej Šoth és Vidnyánszky Attila korábbi együttműködésüket szerették volna új szintre emelni.

Mélyíteni a kapcsolatokat

A kassai társulat két előadással szerepelt Budapesten: 2023-ban a Hamlet-rituálé című Šoth-koreográfiával vettek részt a 10. Nemzetközi Színházi Olimpia keretében zajló 9. MITEM-en, 2024-ben pedig a Memento mori – Anne Frank naplója című balettelőadással érkeztek a pesti Nemzetibe. A két direktor kezdettől kereste annak a módját, hogyan lehetne a vendégjátékokon túlmutató gesztussal elmélyíteni a színházak közötti kapcsolatot. Így jött az ötlet: a 2021-ben Budapesten bemutatott Rómeó és Júlia, amely két évig nagy sikerrel ment a Nemzetiben, és a 2023 novemberében bekövetkezett, emlékezetes balesetig volt repertoáron, Kassán szülessen újjá…

A kétnyelvű Rómeó és Júlia ötletét rendkívül gyors döntés követte: egyik színház sem tervezett ilyen bemutatót a 2024/2025-ös évadjára, de mindkét fél helyet szorított a rendhagyó próbafolyamatnak. A szlovák-magyar verzió létrehozása különös terhet rótt a színészekre, nemcsak a munkatempó, hanem a nyelvi akadályok miatt is. Az erőfeszítést végül siker koronázta, és zajos tetszést aratott a januári bemutató. Ha a két társulat rendkívül bonyolult egyeztetése miatt ritkán tudják is játszani, Kassán repertoáron van az előadás, amely a 12. MITEM keretében Budapestre érkezik.

Lépések egymás felé

– Szlovák részről hatalmas a nézői várakozás. A próbákat látva biztos vagyok benne, hogy a közönségnek tetszeni fog az előadás, ugyanakkor ne legyünk naivak. Lesznek olyan hangok is, amelyek beemelik majd egy politikai térbe ezt a művészi együttműködést. Feszültség mindig is volt és lesz. Tehetünk úgy, mintha ezt nem látnánk, nem hallanánk, vagy tehetünk egy lépést egymás irányába – fogalmazta meg aggodalmát és reményét még a próbák idején Alena Ďuránová, a kassai teátrum prózai tagozatának vezetője.

A kassai próbák alatt megtapasztaltuk, hogy ezt a „lépést” különböző módokon is meg lehet tenni. Rómeó és Júlia három „lépésben”.

 A háromfejű sárkány

2024. november vége. Kezdődik a kassai próbafolyamat, amely a legjobb szándék mellett is hemzseg a bábeli pillanatoktól. A Nemzeti Színház társulatának tagjai, a Kassai Nemzeti Színház szlovák színészei és a több ország művészeiből álló kassai balettkar táncosai nemcsak a darabot próbálják, hanem egymással és a rendezővel is próbálnak szót érteni. Vidnyánszky Attila magyarul adja az instrukciókat, amit a Kijevben végzett rendező a soknemzetiségű balettkar oroszul beszélő táncosainak időnként az ő anyanyelvükön is elmond. Szlovákra részben a tánckar egyik tagja, Dalibor Fabian fordítja az elhangzottakat, majd angolul is összefoglalja azoknak, akik sem a magyart, sem a szlovákot, sem az oroszt nem beszélik. A rendkívül feszített tempójú próbafolyamat azonban a megértés jegyében telik. Ennek az egyik kulcsa Peter Cibula, aki színészként Capuletet, Júlia apját alakítja.

– Volt pár pillanat, amikor összekavarodtam – mondja a magát sokszor háromfejű sárkánynak érző Péter Cibula, aki nemcsak a saját szerepét próbálja, hanem ezer apró gondot megoldó asszisztensként segít a rendezőnek, és még tolmácsol is a kollégáknak.

– Léván nőttem fel, ahol elég sok magyar él – meséli a szlovák-magyar lakosságú Ipolyságon született Peter Cibula, aki a kassai Thália Színházban három évig magyarul játszott, onnan szerződött át a szlovák nyelvű kassai Nemzetibe. – Az egyik nagyanyám bár értett szlovákul, csak magyarul beszélt, tőle kezdtem el tanulni a magyart. Kissrácként, fiatalként fociztam, kosaraztam, és a fordításban mindig az én segítségemet kérte az edző. Aztán magam is amolyan „Rómeó és Júlia-helyzetbe” kerültem, hiszen beleszerettem egy magyar lányba, akitől szintén sokat tanultam. Lévától keletre, főleg a magyarok lakta vidékeken mi voltunk a hülye szlovákok, Lévától nyugatra pedig mi voltunk a hülye magyarok.

A színésznek tehát van személyes tapasztalata arról, hogy a szlovák-magyar kérdés – mondjuk így – sok „nehézséget” okozott, ezért is különleges számára ez a közös előadás.

Activity a takarásban

A Capulet család két szolgája különleges párost alkot. A Péter Čižmár és Rácz József által játszotta figurák ugyanis olyanok, mint a zsák meg a foltja. Két bolond, akik együtt esnek-kelnek, ugyanakkor Vidnyánszky Attila rendezésében ők a „mindentudó” kar, amely keretezi és tovább gördíti a történetet. Önfeledten éneklik – természetesen két nyelven – Shakespeare epilógusát: „Két nagy család élt a szép Veronába, / Ez lesz a szín, utunk ide vezet. / Vak gyűlölettel harcoltak hiába, / S polgárvér fertezett polgárkezet. / Vad ágyékukból két baljós szerelmes / Rossz csillagok világán fakadott, / És a szülők, hogy gyermekük is elvesz, / Elföldelik az ősi haragot.”

De van egy kis bökkenő: a két színész úgy adja elő a számtalan rögtönzéssel tűzdelt jelenetet, hogy valójában nincs közös nyelvük. Azaz mégis! Rácz József szerint a színháznak önálló nyelve van, s ezt színészként mindketten jól „beszélik”. Az előadás egy pontján pedig – megannyi nyelvi játékot és félreértést eljátszva – arra jönnek rá, hogy mindketten ismerik ugyanazt a népdalt, csak éppen a saját nyelvükön és más-más szöveggel. De azon a közös éneklés sem segít, hogy a magyar színészek a takarásban is rászorulnak az „alakításra”, ha valamit meg kell beszélniük mondjuk a kellékessel. Ha a sötétben nem találják a következő jelenethez szükséges kelléket, hiába is kérnék szavakkal. Mint az activity című játékban: el kell mutogatniuk.

Szerelem/láska

A színészek egymás közötti kommunikációja során tehát sok akadályt kell leküzdeni. Meglepő módon nem a szlovák vagy magyar végszó – vagyis, amivel az egyik szereplő a saját szövegét befejezi, és ahonnan a másik folytatja – megjegyzése a legnagyobb kihívás. Péter Čižmár szerint a szlovák színészeknek az okozza a legnagyobb nehézséget, hogy a két nyelv teljesen másképp hangsúlyoz, és emiatt az intonáció nem segít a kolléga érzelmi állapotának megértésében, és nehéz csupán az elhangzottakból megítélni, mit emel ki mondandójában a partner.

De talán éppen a sok „nehézség” teremti meg az előadás számos mulatságos és felemelő pillanatát: amikor egyik vagy másik karakter egy-két mondat vagy szó erejéig áttéved a nyelvi határon. Ez például az Adriana Krúpová által alakított Dajka esetében inkább humor forrása: amikor Júlia pesztrájaként ő szólal meg magyarul, az mindig a házsártos, a fiatal lányt védő „mostoha” figyelmeztetése is egyben a „magyar Rómeó” felé. Nem úgy a szerelmesek esetében. Amikor a két fiatal egyedül van, a shakespeare-i párbeszéd többletjelentést kap. Mindketten anyanyelvükön beszélnek, de időnként a másik nyelvén vallják meg szerelmes érzéseiket. Ezzel rendkívüli hatást váltanak ki a másikból, de még inkább a nézőből: a nyelvi korlátok leküzdése teszi igazán átélhetővé a szerelmüket.

A szerelem határtalansága mellett ez az előadás egy másfajta határtalanság üzenetét, vagy inkább a reményt is közvetíteni kívánja.

– Abban bízunk, hogy akik megnézik az előadást, látják majd, hogy az a nyelvi különbségek ellenére is működik – mondja Peter Cibula, és azt reméli, hogy rádöbbennek az emberek: ez a hétköznapokban is lehet így. – Nem kell rögtön heves érzelmekkel reagálni a másikra, sokkal inkább a megértés szándékával érdemes egymás felé fordulnunk.

Az előadás időpontja:

2025. május 20. 18:00 - Nagyszínpad

Az előadás után közönségtalálkozó lesz.

(2025. május 13.)