KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓK

A MITEM-előadásokat követően találkozhatnak a produkciók alkotóival, mely által mélyebb bepillantást nyerhetnek egy-egy előadás születésébe, és egyúttal lehetőség adódik, hogy megoszthassuk egymással és az alkotókkal a gondolatainkat, élményeinket, valamint föltegyük a látottakkal kapcsolatos kérdéseinket.

 

Biztosítsa helyét a 2024-es MITEM előadásaira - vásároljon MITEM bérletet! 

Műsorarchívum 2023

Színházi Olimpia / MITEM

Liszkai Tamás: „Olyan társadalmi témákat boncolgatnak, amik könnyen a néző elevenébe vághatnak”

A Grotowski Intézet az Artus Stúdióban - június 9. és 11.

Lengyel performerek, táncosok, színésznők és előadóművészek produkciói láthatók június 9. és 11. között az Artus Stúdió színpadán. A Grotowski Intézet Perform[ing] Poland című projektje Jerzy Grotowski, a múlt század egyik legjelentősebb színházi alkotójának újításaiból és a színházi rítus alapgondolatából indul ki. Mindeközben újra is gondolja azokat a performativitáson keresztül. Hogyan válik a néző a performansz fontos tanújává? Mit is jelent ma Grotowski és miért lényeges zsigerileg éreznünk a körülöttünk lévő világot? Ezekről is beszélgettünk Liszkai Tamással, a programsorozat hazai szervezéséért felelős Parastudio Egyesület elnökével.

 

– Miben áll Grotowski színházi gondolkodása?

– Színházantropológiai értelemben komplex rálátással bírt nemcsak a színházra, hanem alapvetően a mi kulturális terünkre is, amiben mi létezünk, amiben mi élünk. A ritualitás, az ősi elemek, hagyományok, kapcsolatok, tapasztalatok felé akarta vinni azt a fajta performatív világot, amiben a játszók nem feltétlenül a nézők előtt akarnak megnyilvánulni. A színész számára a játék meg-és átélése a legfontosabb. Ennek a folyamatnak vagy van közönsége vagy nincs. Grotowski szerint a színésznek akkor is játszania kell az előadást, ha nincs nézője, mert ez a feladata. Az átlényegülés, az intimitás, a színész belső történetének megtapasztalása nem lehet nézőfüggő.

– A Grotowski Intézet Perform[ing] Poland című sorozata mennyire alapul a lengyel művész esztétikáján?

– Az Intézet nemcsak egy archívum, amely őrzi Grotowski hatalmas, nemzetközi életművét, hanem működésében arra is rákérdez, mit jelent ma a Grotowski-féle színházesztétika? Hogyan lehet ezt az életművet tovább gondolni, fejleszteni, a mai viszonyok közé átültetni? Ez a hét előadásból álló ciklus fő belső szervezeti egysége.

A Perform[ing] Poland a Kereszteződések; Nők a performatív művészetekben elnevezésű program keretében jött létre, melynek szervezője Monika Wachowicz, az intézet egyik tanára és Jarosław Fret, az intézet igazgatója.

 

Négy – Fotó: Justyna Zadlo

 

A projekt a nők szemszögéből boncolgat olyan társadalmi témákat, amik könnyen a néző elevenébe vághatnak és mélyen megérinthetik. A performanszok a testen keresztül próbálják ezeket a tapasztalatokat megélni a közönséggel együtt és átadni. Ilyenekre gondolok, például, hogy mit jelent az idegrendszernek a feszültség? Hogyan éljük meg a menekülést? Mi is az a depresszió? Vagy hogy hogyan jelenik meg a megváltás utáni vágy?

– A fizikalitás mellett mi játszik még fontos szerepet a performanszokban?

– Hangok, különféle effektek, sírás, csend, dal – megannyi formában. Az előadók tulajdonképpen a projekt elmúlt tíz évét próbálják reprezentálni. Reflektálnak a társadalmi kérdésekre, illetve arra a világra, amiben élünk.

– Nagyon érzékeny témákat érintenek a játszók, drámai szöveget nem vagy alig, inkább személyes dokumentumokat, beszélgetéseket tartalmazó koncepciókban. 

Az előadások létrejöttét workshopok, műhelybeszélgetések előzték meg, ezért is a játszók sokkal inkább érzésekre, mások érzéseire építettek. Ezt a hét performanszt alapvetően az identitáskeresés köti össze, a vágy, hogy az ember elhelyezze magát térben és időben a világban. Azzal a valósággal szembesülünk, ami természetesen körbe vesz minket és egyértelmű jelzéseket ad. Mindegyik előadás valamiféleképpen erre a valóságra ad választ attól függően, hogy az előadó milyen viszonyban van a témával, pl. a bevándorlással, a meneküléssel vagy a gyerekek szexuális bántalmazásával. Fontos üzenetek ezek, ezért is lényeges, hogy a nézők szinte tanúkként legyenek jelen ezeken az előadásokon.

Az intenzív fizikai és mentális jelenlét segíti a közönség aktív érzelmi bevonását, hogy a néző mint tanú is átérezze a téma rá vonatkozót részét: mi az, amiből ki tudok maradni? És mi az, amire nekem is muszáj reflektálnom? Az ugyanis, hogy csak beszélünk ezekről a helyzetekről, nem hozza meg azt a súlyos, már-már kényszerítő hatást a néző számára, hogy igenis helyezkedjen bele az adott szituációba és gondolja át. Az esetleges naplók, vallomások szövegénél erősebb tényezőkként vannak jelen a tapasztalatok, az idegi reakciók, az ingerek, amiket a játszók megéltek és megélnek az élményeiken keresztül.

– Mennyire fogékony a magyar közönség erre a típusú szeánszra, a rituális színházra?

– Ez most egy teszt, egy kísérlet. A Perform[ing] Poland is ezt a kérdést teszi fel Lengyelországgal kapcsolatban. Ugyanis ami minket, magyarokat jellemez, az nagyrészt a lengyel társadalmat is jellemzi. Bár ők azért fogékonyabbak a kísérletező hangnemre, a nehezebb befogadásra is, míg a magyarok sokszor igyekeznek ezt elzárni maguktól akár a koncepció, akár a tabutéma kapcsán.

 

Anatómia – Fotó: Justyna Zadlo

 

Igaz, itthon is megvan az a bizonyos réteg, ami érdeklődik a performanszművészetek és a tabutémák színházi feldolgozása iránt. De sajnos, nálunk azért sok újító színházi irányzat, így a posztdramatikus nyelvezet sem jelent meg igazán. Ennek megvan a történelmi oka is. Az államszocializmus idején például Grotowskit direkt nem hívták meg Magyarországra. Így ez a fajta kísérletező színház elmaradt, ily módon nem is nevelődött ki a közönsége. Úgyhogy ez tulajdonképpen most kérdés: van eziránt érdeklődő nézői réteg? Aki tényleg megérti ezt a nyelvet és nem zsigerileg utasítja el? Tud-e változni a színházhoz való viszony, lehet-e érzékenyíteni egy bizonyos téma iránt a társadalmat?

– Akkor a nézők nem feltétlenül szórakozni fognak, hanem gondolkodni és számot vetni azzal a világgal, amiben most élnek.

– A színház alapvetően egy etikai fórum, ezt soha nem tagadhatja meg. Az etikához nemcsak az tartozik, hogy egy történeten keresztül felvázoljuk, bemutatjuk a polgári erkölcs bármely kérdését, hanem az is, ami tényleg az emberek számára kibeszéletlen probléma. Az elmúlt időben ránk erőltették a politikai nyelvezetet, a sértésekkel, indulatokkal teli kommunikációt, eltiporjuk a másikat szóban és tettben, előítéletesek vagyunk stb. De ez a nyelvezet kiüresedett már, másféle és más mennyiségű dózisra van szükség. Vajon a verbalitáson túl tud-e egy emberi test úgy kérdést feltenni, illetve a fizikai valóság közvetlen előttünk értékelt látványa és befogadása tudja-e másfajta szinten láttatni ugyanezeket a kérdéseket?

Sokszor beszélünk róla, de úgy igazán mégsem üti meg az ingerküszöbünket, nem annyira húsbavágó, hogy komolyabban vegye. Ez is a színház feladata és most ez a hét performansz valahogy ebbe a világba akar bevezetni minket, természetesen egy bizonyos kört felhasználva: a nők szerepét, a nők érzékenységét, a nők reflexióját társadalmi kérdésekre. Ez egy modell, de ez is tovább tud vezetni tágabb körök, más modellek felé. Hiszen ezek a performanszok nemcsak nőknek szólnak, hanem mindenkinek.

 

Az interjút Németh Fruzsina Lilla készítette.

Forrás: szinhaz.org

(2023. június 10.)


Oldal tetejére

Baskír Köztársaság, Belgium, Bulgária, Georgia, Görögország, Izrael, Luxemburg, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia, Törökország