HOBO AZ UTCÁN
Az előadás hossza kb. 70 perc.

IDŐPONTOK:
Majus 27. Balatonföldvár, Bajor Gizi Közösségi Ház előtti tér 17.00
Május 31. Pécs, Színház tér 17.00
„Régen minden az utcán történt, ott lógtunk vagy húsz éven át, kiskölyökként, meg csavargóként.
1955 körül a Moszkva téren, majd - miután onnan elzavarták – a Déli pályaudvarnál, a Vérmezőn játszott egy vénember, Rexnek hívatta magát. (Akkor még nem, tudtuk, hogy ez a „Királyt” jelenti.) Büszkén énekelt és nem kalap, hanem egy I. világháborús katonasapka hevert a lába előtt. Fájdalom és szomorúság volt a szemében akkor is, amikor mosolygott. Nekem legjobban a „Snejder Fáni” tetszett, mert az utolsó strófánál mindig rám kacsintott.
Schneider Fáni csak azt mondta:
Nem kell néki piros szoknya,
Inkább kell néki gigerli,
Az őt jobban ingerli!
Nem tudtam, mit jelent a „gigerli”, és az ingerlésről akkor még fogalmam sem volt, de úgy gondoltam, valami nagyon izgalmas valaki lehet. Azon a nyáron sokszor láttam az öreg Rexet, aki egy idő után megszokta, hogy gyakran lát és volt, hogy odaszólt nekem: „Holnap a Batthyány téren leszek.” Őszre onnan is eltűnt és hiába kerestem, seholsem leltem nyomát.
10 éves voltam és igazából ez volt az első koncertélményem.
Erre fogok emlékezni, ha most a Színházi Olimpia szereplőjeként kiállok Önök elé.”
Tisztelettel Hobo
Az utcazenész címmel
Vidnyánszky Attila rendezte.
(2023. május 12.)