(Madách)

És tényleg hová? Madách profetikus műve, Az ember tragédiája a szemünk láttára elevenedik meg a mindennapok fotóin, a televízió képernyőin, egyik szín a másik után, vagy még inkább szimultán. Ki tudná megmondani, hol tartunk? Az ökológiai katasztrófa eszkimó színében, a belőle kiutat kereső farmer falanszterében vagy épp a kettő között, az űrben?

Római szín? Rimas Tuminas litván rendező, aki immár harmadszorra jön a MITEM-re, Ványa bácsi rendezésében megszabadította a színpadot az otthonosság érzetétől, helyette egy csatateret hozott létre a szenvedélyeknek, az összetört álmoknak és az elveszett reményeknek. Prágai szín? Brecht Kaukázusi krétaköre után Michael Thalheimer egy olyan történetet állított színpadra A vágy villamosával, amely két ember lecsúszásáról szól egy társadalomban, amely semmiért nem vállal felelősséget. Londoni szín? A nemrég elhunyt Eimuntas Nekrošius  Kurafiak című előadásában a litván nép belső lényegét, ősi eredetét, és mélyen gyökerező túlélési ösztönét mutatja be. Valamennyi szín egyben? „A Történelem fája növekszik: az élet és a halál táplálja. Körülötte gyerekkatonák és imádkozó szerzetesek táncolnak együtt tömeggyilkos hadvezérekkel, a gyermekét sirató anyával” – olvassuk az Odin Teatret Trilógiájáról (melyet Európában nálunk mutatnak be először egyben).

Nagy „tánc” a MITEM a kulturális, nyelvi, emberi különbözőségek és a mindenekfelett álló egység tapasztalása között. De miért is nézzük mindezt? Talán hogy felébredjünk. Mert a tévében csak a káprázatot látjuk, sőt a káprázat káprázatát. És épp ebben van a színház csodája: az előadás itt és most-jában tudatosíthatjuk, hogy a nagy Isteni Színjátékban mi is szerepeket játszunk. Csupán a szívünkben felébredő együttérzés (milyen szép szó) vezethet ki minket e groteszk bohózatból. „Más történelemből is vagyunk, nemcsak a miénkből, mások sérüléseiből is, nemcsak a sajátjainkból, épp ezért érezzük zsigeri szükségét ma annak, hogy távoli tájak színészeivel együtt egy közös elbeszélést hozzunk létre” – vallják a francia-vietnámi Saigon előadás alkotói.

Itt vagyunk, és egy pillanat múlva már nem leszünk, kiszárad a Történelem fája. Ám a Világfa lélegzik tovább, mert azt az Örök Szeretet élteti.

Rideg Zsófia

dramaturg, fesztiválszervező

Szlava Polunyin

SZERETEM A SZÍNHÁZAT

ami álmokból és tündérmesékből születik,

a színházat, ami mágikus rituálé és látványos ünnep,

a színházat, ami képekből és gesztusokból, játékból és képzeletből jön létre, 

a színházat, ahol a nézők és a színészek közösen alkotnak,

a remények és álmok színházát, amit eláraszt a magány és a vágyódás, az előérzet és a kiábrándulás,

a színházat, ami olyan, mint egy örömteli nászmenet, ahol megkísérlek „egyesülni” az élet minden arcával és szeletével,

a színházat a művészet és az élet, a tragédia és a komédia, az abszurditás és a naivitás, a kegyeltlenség és a gyengédség határmezsgyéjén,

a színházat, ami folyton változik, ami szárnyakat kap a spontán improvizációtól és mélyen tiszteli a hagyományokat,  

a színházat, ami kitér a bizonyosság és a végérvényesség elől és bitorolni próbálja önnön szabadságát.

A tolerancia próbája

2009-ben azzal a céllal hoztuk létre a REFLEX Nemzetközi Színházi Fesztivált, hogy a színház segítségével a sepsiszentgyörgyieknek lehetőségük legyen átélni, hogy Európához tartoznak.

A színház, még inkább egy nemzetközi színházi fesztivál többek között a tolerancia próbája. A nézőközönség akkor tud egy előadás részese, befogadója lenni, ha az esetleg másképp gondolkodó kortársai, vagyis az alkotók problémafelvetésére kíváncsi. Az ilyenfajta nyitottságból, amely ha netalán empátiával is párosul, könnyen fakad a mindannyiunk számára ma kiváltképp oly fontos katarzis, a közös emberi sorsunk felismerésének élménye. Most, amikor, sajnos nem ok nélkül, azzal riogatnak, hogy végzetes természeti kataklizmák előestéjét éljük, talán a legnagyobb szükség arra van, hogy újra képesekké váljunk a szolidaritásra.

Az igazi művészet, tehát a színház is olyan emberi megnyilvánulás, olyan dimenzió, amely szükségszerűen mentes mindenfajta ideológiától. A politikával agyonszennyezett világunkban azon kevés helyek egyike, ahol még tiszta oxigén vehető.

Úgy vélem, a MITEM ebben az összefüggésben a magyarországi színjátszás elmúlt időszakának legfontosabb eseménye. Örömömre szolgál, hogy ilyen nagy az érdeklődés az előadások iránt, és hogy a budapesti közönség még képes politikai állásfoglalását félretenni, és kíváncsiságának eleget téve megnézi a színes programja által mind fontosabbá váló európai fesztivál kínálatát.

Kívánom, hogy a MITEM idei kiadása a fellépő művészek és a nézők számára egyaránt meghozza a minél több közös élmény örömét.

Bocsárdi László rendező,

a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház és
a REFLEX Fesztivál művészeti igazgatója

(2019. január 29.)