A fesztivál első hetének vasárnapja zsúfolásig megtelt programokkal, amelyek közül a legfontosabb egyértelműen a Berliner Ensemble vendégjátéka, A kaukázusi krétakör, ami szombaton és vasárnap is telt házzal és hatalmas ovációval ment a nagyszínpadon. Az érdeklődök pedig délután négytől az első emeleti előcsarnokban megismerkedhettek közelebbről a darab rendezőjével, Michael Thalheimerrel, akit Németh Ákos faggatott.

Megkezdődött egy kétnapos workshop is a Berliner Ensemble művészeti igazgató-rendezőjével, Oliver Reesevel, melyről részletesebben holnap adunk hírt. A Berliner Ensemble tehát játszik és tanít, mindenekelőtt pedig újra és újra szembesít Brecht ma is érvényes problémafelvetéseivel. 

Mindemellett a színház egyéb programokat is kínált, hiszen a fesztivál idején sem áll meg az élet a házban: este hattól a díjátadóval egybekötött 13. Versünnep megrendezésére került sor a Kaszás Attila Teremben, a Bajor Gizi Szalonban pedig fél nyolctól Szűcs Nelli játszotta a szívet melengető és nagysikerű Fedák Sári-estjét. Vers és dráma, színészi életút megelevenítése, színinövendékek jelenetezése, Németország egyik legjelentősebb színházának vendégjátéka: igazi színházi ünnepnapok ezek.

A számos díjat nyert, nemzetközi körökben is meghatározó rendező zenészből lett színész, színészből rendező, és mindhárom kihat az alkotásaira: Az előadás ritmusát pontosan meghatározza, a színészvezetése határozott, rendezésében pedig egyfajta új radikalizmusra tör. Különböző rendezésein, és botrányain keresztül taglalta a művészi életút állomásait: a hamburgi Liliom-botrány, a berlini Unschulde (Ártatlanok) által gerjesztett ún. Black-face-vita. A beszélgetésben kirajzolódtak rendezői munkájának markáns vonásai: az atípusos szereposztás, a minimalizmus és a humor együttes megjelenítése és az a tény, hogy számára a műhöz való hűség előbbre való a szöveghez való hűségnél.  Hangsúlyozta, hogy a színház az itt és most műfaja, sosem válhat múzeummá. Minden, ami él, változik, és ez a változás tükröződik minden egyes generáció darab-értelmezésében, és ez igaz kell legyen Brecht darabjainak színpadra állításánál is.

A kaukázusi krétakör 2017-es bemutatójára díszlettel készültek, de a premier előtt két héttel a rendező úgy döntött, mégsem kell díszlet. Az mindig egy fontos, megválaszolandó kérdés –mondta - mi jobb, mint az üres színpad? Végül, ebben a rendezésben lecsupaszított, üres és sötét színpadon játszanak a színészek. Se díszlet, se kellék. Időnként mégis akad kivétel, ahogy Thalheimer fogalmazott, kedvét leli abban, ha a maga által felállított szabályrendszert olykor megszegi. A Kaukázusi krétakör előadásában is jelen van egy nyaklánc és egy bepólyált játék kisbaba. Vagy, az előadás feltűnő fehérbe öltöztetett narrátornak nincs interakciója egyetlen játszóval sem, de a „Rettenetes a kísértés a jóra.” – emblematikus mondat kimondását valahogyan a főszereplő is meghallja. Akkor, egyetlen egyszer Gruse és a Narrátor-konferanszié egymásra néznek.  

A beszélgetés végén Németh Ákos megköszönte a rendezőnek, hogy a berlini főpróbahetüket megszakítva (Tenessie Willams: A vágy villamosának bemutatójára készülnek épp) elfogadták a budapesti vendégszereplést.

 A Kaukázusi krétakör esti közönségtalálkozójára zsúfolásig megtelt az első emeleti csarnok, hiszen Michael Thalheimer harmadszorra szerepel Budapesten vendégjátékkal: 2001-ben Molnár Ferenc: Liliom-át láthatták a Vígszínházban, 2006-ban pedig Goethe Faustját a Nemzetiben. A beszélgetésen jelen volt Oliver Reese, a Berliner Ensemble igazgatója, a rendező, Michael Thalheimer, és természetesen idővel a színészek is csatlakoztak. A moderátor ezúttal Wilhelm Droste volt, aki kitért a darab történetére is, hiszen az 1954-es ősbemutatóval kezdte meg működését a Berliner Ensemble Berlinben.

Michael Thalheimer hangsúlyozta, hogy a gyermek a történetben a világ metaforája, és a kérdés az, hogy kié a világ, aki azt hiszi, hogy az övé, vagy azé, aki gondozza.

A beszélgetésen szóba került a szöveg húzása - aminek a keretjáték és a happy end is áldozatul esett -, a menekülthelyzet aktualitása, a testjáték virtuozitása – különös tekintettel az Acdakot alakító Tilo Nestre, aki kifejtette, hogy a színpadon látható mozgássorok a rendező és a színészek közös munkájának eredménye. S hogy miért nem talál egymásra a történet végén Gruse és a Szimon: túl sok mindenen mentek már keresztül ahhoz, hogy újra utat találjanak a másikhoz- hangzott Niko Holonics, a katonát alakító színész válasza. (Őt láthatjuk egyébként másnap is a Bádogdob címszerepében.)  A Grusét alakító kitűnő osztrák színésznő, Stefanie Reinsperger, aki a Wiener Burgtheaterből szerződött tavaly a Berliner Ensemble-hoz.

Oliver Reese kitért arra is, hogy a rendező Brecht elidegenítő hatásainak eszköztárát alakította át radikálisan, amikor elhagyta a keretjátékot, a feliratot, az éneket. A dalszövegeket a konferanszié szavalta prózában, a zene szerepe is változott egy hagyományos Brecht előadáshoz képest - Kalle Kalima, a finn gitárművész folyamatos zenei narrációt adott.

A közönségből érkező kérdés révén a rendező kitért Brecht művészi nyelvezetének elemzésére és megszólaltatására. Definíciója szerint a színész egyszerre ló és lovas. Brecht nyelve nem a beszélt nyelv, művészi eszközeivel tudatosan teremt távolságot.

A beszélgetés végén került sor a köszöntő szavakra, az emlékplakett és a színház domborművének átadására. Kozma András kiemelete, hogy a darabot Vidnyánszky Attila válogatta be a fesztiválprogramba, mint a kortárs német színház egyik legerősebb előadását.

Kereszty Ágnes

(2018. április 16.)