Műsorarchívum 2016

MITEM

Nemzeti színházak a 21. században – A sokszínűség harmóniája

Április 13. szerda 13:00 -16:00 - Kaszás Attila Terem

2015 tavaszán, a tavalyi MITEM-en nagy érdeklődés követte a Nemzeti Színházak létjogosultságáról, művészeti felvállalásáról szóló kerekasztal-beszélgetést. Reméljük, az idén sem lesz ez másként.

Az a mozgatórugó ugyanis, mely Európa-szerte a nemzeti ars poeticát élteti, egyre újabb színházművészeti eszközöket, megközelítéseket sorakoztat fel – mondhatnánk, megmaradásunk feltételeként. Egyúttal folyamatosan növekszik azon esztétikai kincsek tárháza, melyben a különbözőség, felsőfokon, tanulsággal szolgál, és egyben gyönyörködtet is. Az egyes kultúrák, még ha földrajzilag olykor közel is vannak egymáshoz, a nyelv egyedi zenéjében, s ezáltal a gondolat kifejezésének finom árnyalat-változataiban hordozzák azt, amire fel kell figyelnünk, s amitől európai, szellemi gravitációs terünk eggyé válik.

Emellett az is nagyon fontosnak tűnik napjainkban, hogy az odafigyelés ténye legalább annyira „értelmi” feladatnak tűnik, mint egyes nemzeti értékeket hordozó előadások érzelmi befogadása.

 

A szakmai kerekasztal résztvevői:

Sztatisz Livatinosz (Athéni Nemzeti Színház, művészeti igazgató),
Zejko Hubač (Belgrádi Nemzeti Színház, művészeti igazgató),
Valérij Fokin (Szentpétervári Alekszandrinszkij Színház, igazgató),
Jorge Telerman (a Buenos Airesi Egyesült Színházak Főigazgatója),
Vidnyánszky Attila (Budapesti Nemzeti Színház, igazgató).

Moderátor: Verebes Ernő, a Nemzeti Színház fődramaturgja

(2016. március 8.)


Oldal tetejére

Baskír Köztársaság, Belgium, Bulgária, Georgia, Görögország, Izrael, Luxemburg, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia, Törökország