Vissza az előadásokhoz

Romeo Castelucci

Bros 14

Bros

Societas, Cesena, Olaszország

Rendező: Romeo Castellucci

Tolmácsolás nélkül, Magyar és angol nyelvű szórólapot kap minden néző

1 óra 30 perc, szünet nélkül.

Ehhez az előadáshoz egy névtelen férfiakból álló,  nagylétszámú csoportra van szükség. Ezek a férfiak – akiket az „utcáról” hívnak be az alkotók – tudtukon kívül, megkérdezésük nélkül az előadás főszereplői lesznek. Színpadra lépésük előtt mindegyiküknek alá kell írnia egy viselkedési szabályokat tartalmazó listát, és meg kell ígérnie, hogy szigorúan betartja mindegyiket. E szabályok "színészi" kötelességeiket írják körül. A "színészeket" még a lista aláírását követően sem tájékoztatják az előadásról. Néhány perccel a produkció kezdete előtt minden "színész" kap egy rendőr egyenruhát és egy fejhallgatót. Amikor felmegy a függöny, a "színészeknek" aprólékosan végre kell hajtaniuk a fülhallgatón keresztül érkező utasításokat. Az instrukciókat valós időben és egyénenként kapják, s a feladatok teljesítésére meghatározott idő áll a rendelkezésükre. A parancsok forrása kívül  esik a színpadi téren, így a nézők számára nem lesz látható. 

 

Színészek

Valer Dellakeza, 
Luca Nava, 
Sergio Scarlatella

szintén a színpadon: 
Silvano Voltolina, 
Eugenio Resta, 
Andrei Benchea, 
Claudio Tortorici, 
Andrea Sanson

 

Díszlet- és jelmeztervező: Romeo Castelucci
Dramaturg: Piersandra Di Matteo
Zeneszerző: Scott Gibbons

NSZ
Nagyszínpad
Romeo Castellucci

Romeo Castellucci

Romeo Castellucci rendező, díszlet-, fény- és jelmeztervező világszerte ismert az összművészeti alapokon álló színház megteremtőjeként, a műalkotás integrált felfogásának híveként. Színháza olyan dramaturgiát érvényesít, mely elutasítja az irodalmi  szöveg elsőbbségét, s előadásait egy rendkívül gazdag képekből álló, komplex formává alakítja, támaszkodva az olyan,  mindenki számára érthető művészeti ágak nyelvének kifejező erejére, mint a zene, a szobrászat, a festészet vagy az építészet. Castellucci rendezéseit a mai napig rendszeresen hívják meg és mutatják be a legrangosabb nemzetközi színházak, fesztiválok és operaházak, előadásait több mint hatvan országban, valamennyi kontinensen játszották és játsszák. Castellucci  a Velencei Biennálé színházi szekciójának igazgatója volt, s az Avignoni Fesztivál társalkotójaként is tevékenykedett, jelenleg pedig a Milánói Triennálé főmeghívottja (2021–2024) és a berlini Schaubhüne vendégrendezője. 2022 nyarán további operaprodukciókkal bővült repertoárja, az Aix en Provence-i Fesztiválon Gustav Mahler Feltámadás című művének rendezője volt (karmester Philippe Beziat), a Salzburgi Ünnepi Játékokon pedig Bartók Béla A kékszakállú herceg vára című egyfelvonásos operájának és Carl Orff De temporum fine comoedia (Comédia az idők végezetéről) című misztériumjátékának színrevitelével foglalkozott, melyeket Teodor Currentzis karmesterrel közösen, a rendezőt jellemző, sajátos színházi nyelvén fogalmaztak meg.

Fotó: Giulia Colla

Oldal tetejére

Algéria, Anglia, Belgium, Franciaország, Görögország, Grúzia, India, Japán, Kína, Lengyelország, Magyarország, Mexikó, Németország, Olaszország, Románia, Szerbia, Ukrajna