Vissza az előadásokhoz

Giambattista Basile műve alapján

Mesék meséje

Mesék meséje

TKM Théâtre Kléber-Méleau, Renens, Svájc

Rendező: Omar Porras

Francia nyelven magyar felirattal

2 óra, szünet nélkül.

Mesét mesélni vagy hallgatni mindig felemelő élmény! Hagyni, hogy a képzelet szédületes mélységei vezessenek minket, az ismeretlen ösvényein járni-kelni, vállalni annak a kockázatát, hogy „önmagunk” sötétlő erdejében egyszer csak „meztelen lelkünkkel” találkozzunk.”- írja az előadás kapcsán a kolumbiai származású svájci színházi rendező, Omar Porras. A mítoszok és legendák gyakran inspirálták az általa alapított Teatro Malandro alkotásait. Ez alkalommal a 30. évét ünneplő társulat egy több évszázadot átölelő szóbeli hagyomány, paraszti beszéd népi lelkéből, költői nyersességéből merít. Giambattista Il Pentamerone című művéből, amely a XVII. századi Itália kocsmáiban és utcáin Nápolyban, Toszkánában, Szicíliában és Velencében gyűjtött mesekincs.

Ezek az elbeszélések jelentik azt a forrást, amelyből merítettek olyan híres szerzők, mint Perrault, a Grimm testvérek, Alan Poe, Irving és sokan mások századokon át. Ők átértelmezték ezeket, finomítottak rajtuk, hogy olyan változatokat adjanak át nekünk, amelyek azután az emlékezetünkben keringenek. Maga az Il Pentamerone egy csiszolatlan gyémánt, érintetlen, kegyetlen, elképesztően mulatságos és erőtejes.”

Egy genfi Garázs nevű Squat-ból a Teatro Malandro társulata harminc éves zarándoklata során a genfi Drámai Színházon és a Sécheron negyedben kialakított műhelyen keresztül jut el a lausanne-i TKM Théatre Kléber-Méleau színházig, ahol 2015 óta alkot. Ez az előadás most jön létre 2020.márciusi bemutatóval, és a MITEM-en lesz első külföldi turnéja. (Fotó: Ciryl Romoli)

Színészek:
Simon Bonvin
Jonathan Diggelmann
Philippe Gouin
Angèle Humeau
Jeanne Pasquier
Cyril Romoli
Audrey Saad

Színpadra alkalmazta: Omar Porras – Teatro Malandro
Rendezőasszisztens: Capucine Maillard
Látványterv: Amélie Kiritzé-Topor és Omar Porras
Zenei kompozíció és hangszerelés: Christophe Fossemalle Omar Porras közreműködésével
Jelmezek: Bruno Fatalot és Omar Porras
Kellékek és speciális effektusok: Laurent Boulanger
Smink, paróka és maszk: Véronique Soulier-Nguyen
Színpadmester: Gabriel Sklenar
Hangtervező: Emmanuel Nappey
Fénytervező: Benoit Fanayon és Omar Porras
Díszletgyártás: Christophe Reichel, Alexandre Genoud, Chingo Bensong

A TKM technikusi stábja
A TKM műszaki vezetője: Nicola Frediani és munkatársai: Simon Bonvin, Jonathan Diggelmann, Philippe Gouin, Angèle Humeau, Jeanne Pasquier, Cyril Romoli, Audrey Saad

Rendező
GH
Gobbi Hilda Színpad
Omar Porras

Omar Porras

Omar Porras kolumbiai származású színész, rendező, pedagógus, jelenleg a lausanne-i TKM (Théâtre Kléber-Méleau) színház igazgatója. 1990-ben hozta létre saját társulatát a Teatro Malandrot, amely a kezdetektől egyszerre folytatott alkotói, kutatói és pedagógiai tevékenységet. Omar Porras sajátos színházi metódusa ötvözi a nyugati és a keleti hagyomány értékeit, a színész intenzív testi jelenlétére fókuszál, és gyakran maszkokat használ előadásaiban. Többek között rendezett a Comédie Française-ben, a párizsi Théâtre de la Ville-ben, a Théâtre Vidy-Lausanne-ban, és számos operát is színre vitt. Kétszer is jelölték Molière-díjra, Kolumbia érdemes művésze.

Oldal tetejére