KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓK

A MITEM-előadásokat követően találkozhatnak a produkciók alkotóival, mely által mélyebb bepillantást nyerhetnek egy-egy előadás születésébe, és egyúttal lehetőség adódik, hogy megoszthassuk egymással és az alkotókkal a gondolatainkat, élményeinket, valamint föltegyük a látottakkal kapcsolatos kérdéseinket.

 

Biztosítsa helyét a 2024-es MITEM előadásaira - vásároljon MITEM bérletet! 

Vissza az előadásokhoz

Michel Deutsch - Matthias Langhoff

APOLLÓ MOZI (Cinéma Apollo)

APOLLÓ MOZI (Cinéma Apollo)

Théâtre Vidy-Lausanne, Svájc

Rendező: Matthias Langhoff, Caspar Langhoff

3 óra, 1 szünettel.

Riminitől úgy 500 kilométernyire északra. Kevéssel a második évezred előtt. Egy moziban Hans Reinghold régi filmjét, az “Odüsszeusz hazatérését” játsszák. Egy klasszikus, de feledésbe merült filmet. A mozi előcsarnokában egy popcorn-t árusító nő a bárpultja mögött ül és vár. Ez az utolsó vetítés, várja a film végét, és közben elkezd pakolni. Egy férfi, kissé szédelegve, talán ittasan, kijön a filmről a főcím után, rendel egy sört -, amivel a nő nem tud neki szolgálni, mivel nincs árusítási joga – és letelepszik az előcsarnokban. A film negyvenhetedik percét várja, hogy visszamenjen és újra megnézze azt a jelenetet, amikor Odüsszeusz elválik kedvesétől…

Magyar szinkron: Udvaros Dorottya, Tompos Kátya, Olt Tamás, Bakos-Kiss Gábor és Rideg Zsófia  Kedves nézőink! A fülhallgatókra az előadás második részében lesz szükség.
rendező

Matthias Langhoff

Caspar Langhoff

NSZ
Nagyszínpad
Matthias Langhoff

Matthias Langhoff

Matthias Langhoff egyike korunk nagy európai rendezőinek. Fénytervezőként kezdte színházi pályáját; talán épp ez az oka annak, hogy rendkívüli érzékkel alkot teret, látványvilágot. Az, ahogyan betölti a színpadi teret, és felerősíti annak jegyeit a hang, a mozgás, a jelmez, a zajok, a zene, és a kellékek által, valamint a nézőtérrel való humoros játéka mind-mind arról tanúskodnak, hogy Langhoff színháza az értelem és a játékosság határmezsgyéjén tud csak létezni. Langhoff 1941-ben született Zürichben, ahova apja a náci rezsim elöl menekült el Németországból. Berlinben nőtt fel, ahol édesapját a Deutsches Theater igazgatójának választották. Itt kezdte meg rendezői pályafutását 1963-ban, Brecht és Müller darabjaival. 1989-ben sikerrel rendezte meg Avignon-ban Müller „Küldetés” és Schnitzler „Zöld kakadu” című darabjait. Ezeket 1989-ben a Vidy-Lausanne Színházban is bemutatta, melynek vezetését attól az évtől átvehette. 1992-től 93-ig a Berliner Ensemble igazgatója. 1993-tól számos Európai színházban rendezett.

Caspar Langhoff

Caspar Langhoff

Oldal tetejére

Ausztria, Dánia, Franciaország, Lengyelország, Macedónia, Magyarország, Németország, Olaszország, Oroszország, Románia, Spanyolország, Svájc, Ukrajna