Hogy a Michael Thalheimer által rendezett A vágy villamosa mennyire lélegzetelállító és magával ragadó, arról a magyar közönség is meggyőződhetett tegnap este. Az előadás egy éve fut Németországban, turnét azonban most először vállalt a Berliner Ensemble. A kortárs német színház egyik legkiválóbb társulatát a Nemzeti Színház közönsége hosszú percekig tartó tapssal méltatta.

Az előadást követő pódiumbeszélgetés elején Kornya István, a Nemzeti magazin főszerkesztője röviden vázolta a Berliner Ensemble színház történetét, mielőtt a társulat tagjait faggatta volna. Elmondta, hogy maga a Berliner Ensemble épülete a Berlin Mittén található az úgynevezett Schiffbauerdammon; itt került sor 1928-ban Brecht Koldusoperájának ősbemutatójára, s 1954 és 1956 között (Brecht művészeti vezetése alatt) itt mutatták be A kaukázusi krétakört is. Ugyanezt a darabot rendezte meg később A vágy villamosának rendezője, az európai kortárs színházi élet egyik legnevesebb alakjaként számon tartott Michael Thalheimer. (A kaukázusi krétakört hozta el a berlini színház tavaly a MITEM-re).

A vágy villamosa a magányosságot, a szomorú kiszolgáltatottságot, a múltban élés keserűségét állítja a középpontba, összetett karaktereken, szexuális elfojtásból fakadó problémákon és kapcsolatokon keresztül. Főszereplője, az érzékeny lelkű, gyenge idegzetű Blanche egyetlen bőrönddel érkezik New Orleans külvárosába húgához, Stellához. A látogatás alaposan felforgatja Stella házasságát, és a látszólag finom modorú Blanche mélyen őrzött, iszonyatos titkai is a felszínre kerülnek.

A pódiumbeszélgetésen Kornya István először Thalheimer humorát firtatta, mert az előadás alatt a közönség viszonylag sokat nevetett, „pedig állítólag Thalheimernek, a Berliner Ensemble művészeti vezetőjének nincs sok humora”. „Ha a rendezőnknek nincs is, Tennessee Williamsnek azért van humorérzéke” – reagált mosolyogva az előadásban Stanley Kowalskit alakító Andreas Döhler. A társulat tagjai ezt követően azt fejtegették, hogy milyen a rendezővel közös munka, s hogy miféle vágy hajtotta őket az Oliver Reese vezette Berliner Ensemble felé. Peter Moltzen (Mitch) a neves rendezőket, az izgalmas színészi feladatokat, a tehetséges kollégákat említette vonzó tényezőként, majd elárulta, hogy a Thalheimer való munka minden perce határfeszegető kihívás. „Michaelt rendkívül tehetséges alkotónak tartom. Olyan ember, aki nem szeret mellébeszélni. Színésztechnikailag és rendezőként is konkrétumokban gondolkodik. Szeretem, hogy lényegre törően, expresszíven fogalmaz, s hogy a színpadi munkáit óramű pontossággal működteti. Invenciózus és kreatív, nála nincs idő felesleges dolgokra, viszont van idő mindenre, ami fontos” – mondta. A Blanche DuBois-t megformáló Cordelia Wege (aki most először dolgozott együtt a rendezővel, s állítása szerint a hathetes intenzív próbafolyamat nemcsak lelkileg, de fizikailag is sokat edzett rajta), Sina Martens (Stella DuBois Kowalski) és Andreas Döhler egyetértettek abban, hogy a rendezőjük elképesztően kemény tempót diktál a próbákon. „ Minden egyes próbán premierszituációba helyez bennünket, elvárja, hogy érzelmileg, fizikailag és mentálisan is száz fokon égjünk. A vágy villamosa esetében, a munka kezdeti fázisában mindennap órákon keresztül ültünk az asztalnál és elemeztük a színművet. Thalheimerre jellemző, hogy szereti lefejteni a rétegeket a darabokról, hogy a végén csak a csontváz, vagyis a lényeg maradjon. Ezzel a módszerrel a figurák legapróbb rezdülései is átélhetővé válnak számunka” – mesélte Kathrin Wehlisch (Eunice). Peter Moltzen hangsúlyozta, hogy a német rendező produkcióiban a ritmus is roppant fontos, ami nem meglepő, hiszen a zene terepéről érkezett a színház világába – dobosként kezdte a pályafutását, 1985 és 1989 között a svájci Zeneművészeti Egyetemre járt.

Mint az a beszélgetés során elhangzott, a Williams által több mint hetven évvel ezelőtt papírra vetett történetének ma is van létjogosultsága, ráirányítja a figyelmet a nemek között dúló harcokra és problémákra. A sodró lendületű, üres térrel, redukált díszletekkel operáló Thalheimer-változat próbára teszi a befogadókat és érzéki benyomások tárolására késztet. Túlmozdul a fekete-fehér kategorizáláson, miszerint a hősnek drukkolni kell, a gonoszt pedig meg kell vetni – itt nincs győztes és nincs vesztes, a történet mély és bonyolult viszonyokat ábrázol, s egyik fő kérdése, hogy a máshonnan érkezett, másként gondolkodó és érző, másfelé tartó emberek hogyan tudnak együtt létezni. A közönségtalálkozó zárásaképpen Kulcsár Edit dramaturg, a MITEM főszervezője köszönő szavak kíséretében adta át a Berliner Ensemble tagjainak a Madách Imrét ábrázoló emlékdomborművet és a Nemzeti Színházat ábrázoló érmet, s hangsúlyozta, hogy a magyar teátrum jövőre is szeretettel látja a társulatot.

Jónás Ágnes

A MITEM a portugál Companhia Joao Garcia Miguel előadásával, a Bernarda Alba háza alapján készült produkcióval folytatódik délután, majd este Iran-Gajip kortárs kazak szerző Korkut legendája című művének színpadi adaptációját mutatja be az almati Auezov Kazah Állami Drámai Színház.

(2019. április 30.)