MITEM 2018 - Krónika

V. MITEM - ötödik nap, 2018. április 14.

A Berliner Ensemble és az ukrán Voszkreszennij Színház
III. Richard, Színházi munka, A kaukázusi krétakör, Cseresznyéskert

A Gobbi Hilda Színpadon délután háromkor ismét a III. Richárdot láthatta a közönség, délután pedig az első emeleti előcsarnokban nyílt meg a Színházi munka - Életképek a Berliner Ensemble múltjából és jelenéből című kiállítás, amely a MITEM végéig látható.

Erdmut Wizisla

Erdmut Wizisla, Brecht kutató és a berlini Brecht Archívum igazgatója megnyitójában bemutatta Brecht munkásságának lényegi jellemzőit, egy a színházról írt háromsoros verse kapcsán: a fénybe lépni, találkozni, szórakozni, megváltozni. Kitért az este hét órakor kezdődő Kaukázusi krétakör című darab központi problematikájára is, amelyben a szerző egy olyan konfliktust mutat be, amelynek politikailag korrekt megoldása nem egyezik az erkölcsileg helyes megoldásával. A darabban tárgyalt kérdés – amilyen egyszerű, politikailag éppolyan jelentős – nem más, minthogy: Kié a világ?

A kiállítás konkrét anyagát tekintve 1928-tól érkezünk el a máig: a Koldusopera 1928-as bemutatójától a Kaukázusi krétakör 2018-as budapesti vendégszerepléséig. A kiállított anyag központi fókusza a Berliner Ensemble, a legjelentősebb német nyelvű színházak egyike, egyúttal a háború utáni Németország talán legnagyobb kulturális teljesítménye.

A kiállítás táblái felidézik a színház történetének csúcspontjait: A kurázsi mama gyermekeit Helene Weigellel (1949), az Arturo Ui két előadását Ekkehard Schall-lal (1959) és Heiner Müller még ma is játszott rendezését Martin Wuttkéval (1995).

Peter Brook így tűnődik Helene Weigel Kurázsi mama szerepfotójának néma sikolyát szemlélve: „A szavak elhalnak, az elméletek eltűnnek, az ideológiák felrobbannak vagy dicstelen véget érnek. De megmarad időnként néhány kép, és rajtuk keresztül a jelentések sokfélesége tovább él. Ez a színházi emlékezet lényege. És azok, akik látták Helene Weigel néma sikolyát a Kurázsi mamában, elfelejthetik azt valaha is? Gondoktól barázdált arca a tágra nyitott szájjal minden emberi fájdalom megtestesítője volt. A felháborodásnak ez a néma sikolya éppúgy az övé volt, mint ahogyan Brechté – ez jellemezte a kapcsolatukat, és ez tette őket koruk szenvedélyesen elkötelezett tanúivá. A száj elnémul, a néma sikoly megmarad.” (Peter Brook, 2000. január 10.)

A kiállítás megnyitásakor felszólaló Vidnyánszky Attila megjegyezte, hogy Brecht örökérvényű darabjait Magyarországon ma is folyamatosan repertoáron tartják a színházak. A Nemzeti Színház jelenleg is éppen egy Brecht előadást próbál: május 24-én lesz Zsótér Sándor rendezésében A gömbfejűek és a csúcsfejűek című „rémmese” bemutatója.

Mivel az este hét órakor kezdődő Kaukázusi krétakör című színdarab vasárnap tartja a közönségtalálkozóját, ezért róla akkor fogunk hírt adni.

 

Cseresznyéskert a hajóorrban

A MITEM hagyományai közt szerepel a szabadtéri előadás is. Idén az ukrán Voszkreszennij Akadémiai Színház (Voskresinnia Teatr) egyórás Cseresznyéskert című előadását láthatta a közönség. A fesztivál visszajáró közönsége már korábban is tapasztalhatta, hogy milyen ereje van a Nemzeti épületét körülvevő terek bejátszásának. Az utcaszínházi előadást a közönség a lépcsőkre tett párnákon ülve nézhette végig, cserébe a hűvösödő áprilisi estén nem mindennapi látványban volt része.

Ez a történetmesélés ugyanis telis-tele volt meglepetésekkel: fáklyaerdők, kandeláberek, tűzijátékok, gólyalábasok, guruló cseresznyéskert, óriáskerekű kerékpár, egymásba és az épített pódiumhoz illeszthető guruló lépcsősorok, maszkos-leples billiárd-imitáció, időnként egy-egy szövegrészlet oroszul, angolul és magyarul, és folyamatos zenei montázs-aláfestés. A sok-sok attrakció közben a Csehov dráma cselekménye is megelevenedik. Kezdéskor a színen az épített 3-4 méter magas dobogón temérdek bőrönddel ül Ljubov Andrejevna, a cseresznyéskert birtokosa, előtte a földön áll a mélyben lent, Lopahin, az a jobbágyból meggazdagodott kereskedő, aki végül is az árverésen megveszi a kertet, és hozzá is lát a fák kivágásához.

Mindannyian elhisszük – amit Csehov mondott –, hogy még előttünk áll minden. Valójában azonban mindenen túl vagyunk már – elemezte a látottakat az előadás utáni közönségtalálkozón a színház alapítója, a Cseresznyéskert rendezője és egyik színésze, Jaroszlav Fedorisin. Kitért arra is, hogy ezt az előadás tizenkét éve tartják a repertoáron, ám a játékidő két óráról egy órára csökkent.

A Voskresinnia Teatr formációt (a Voskresinnia egyaránt jelent vasárnapot és feltámadást)  Fedorisin 1990-ben alapította. Jelenleg évente mintegy kétszáz előadást játszanak, ebből ötven-hatvan külföldi fesztiválszereplés. Az alapító főrendező számos mestertől tanulhatott, többek között Anatolij Efrosztól Moszkvában és Krzysztof Zanussitól Varsóban. Az előadás kapcsán megjegyezte, azt próbálják társulatukkal színre vinni, hogy miről hallgatnak Csehov hősei.

A színészek elmondták, hogy nagyon fontos számukra a fizikai, érzelmi, energetikai állapot megteremtése. Fontos, hogy csapatként legyenek jelen, hiszen maguk kellékeznek, és készítik elő a takarásban a pirotechnikai eszközöket. A szabadtér atmoszférikus többlete nagyon izgalmasan működött az esti előadáson, és ezt a szereplők is külön megjegyezték: a Lopahint játszó színész köszönetet mondott a közönség energiát sugárzó befogadó jelenlétéért. Az előadók megérezték és visszatükrözték az a szeretet, amivel ezt a teret és ezt a színházat tervezték.

Az est zárásaképpen Vidnyánszky Attila köszönő szavak kíséretében átadta a színház domborművét és az emlékplakettet.

 

szöveg: Kereszty Ágnes,
fotó: Eöri Szabó Zsolt

(2018. április 15.)


Oldal tetejére

Résztvevő országok: Belgium, Észtország, Horvátország, India, Libanon, Magyarország, Németország, Olaszország, Oroszország, Románia, Szerbia, Szlovénia, Tunézia, Ukrajna