MITEM 2018

Ami közel jön, érthetővé válik - Kulcsár Edit, a MITEM főszervezője

Húsz ország hatvannégy produkciója fordult meg a Nemzeti Színház színpadán 2014 óta. Idén az ötödik évét ünneplő Madách Imre Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) tizenhárom ország produkcióit látja vendégül április 10. és 29. között. Kulcsár Edittel, a Nemzeti dramaturgjával beszélgettünk, aki második éve a szemle főszervezője.
Kép a Piccolo Teatro Pinokkiójából

Vannak olyan fesztiválok, amelyek inkább a nézőknek szólnak, mások inkább a szakmának fontosak. A MITEM-et hova lehetne sorolni? Kiknek szól a rendezvény?

– Ahhoz, hogy erre válaszoljak, előbb azt kell elmondanom, hogy a MITEM-et a hiány hívta életre 2014-ben. Magyarországon ugyanis nem volt rendszeres, nagy nemzetközi színházi fesztivál. Minden évben volt néhány jelentős külföldi bemutató a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a gyulai Shakespeare-fesztiválon vagy a szegedi THEALTER-en. Miközben Európában, de még a szomszédos országokban is bejáratott, évente megrendezett, rangos szemlék várják a nézőket, ilyen például Szerbiában a BITEF vagy a romániai Szeben fesztiválja. Vagyis Magyarország hátrányban volt e tekintetben. A cél a MITEM-mel a magyar közönség „tájékoztatása” volt. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a szakma számára is fontos igazodási pont lett a találkozó, hiszen nem csupán ihletforrásként szolgálhatnak az itt látott előadások, de a MITEM egyfajta keresztmetszetet is ad arról, hogy mi zajlik épp a világ színházaiban.

Kulcsár Edit



Szatmárnémetiben született 1963-ban. 1986-ban végzett a temesvári Politechnikai Egyetemen és éveken át mérnökként dolgozott. Közben a gyergyószentmiklósi Figura Színház előadásaiban játszott. 1996-ban dramaturg diplomát kapott a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Színházi Tanszékének teatrológia szakán. 1992–2007 között a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának irodalmi titkára volt, közben a budapesti Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet határon túli referenseként is dolgozott. 2007-ben szerződött a debreceni Csokonai Színházba, amelynek 2008 és 2013 között volt a művészeti főtitkára. 2013 júliusától a Nemzeti Színház dramaturgja, fő területe a román és a határon túli magyar színház. 2017 óta a MITEM főszervezője.

Hogyan fogtak hozzá a szervezéshez?

– Vidnyánszky Attila már Debrecenben, a Csokonai Színházban is szeretett volna egy nemzetközi színházi fesztivált létrehozni, de csak itt, a Nemzeti Színházban nyílt erre lehetősége. A kiindulópontot a meglévő szakmai kapcsolatok hálója jelentette, ezt bővítettük évről évre, lépésről lépésre. Hamar elértük, hogy a legjelentősebb kortárs alkotókat tudtuk vendégül látni. Úgy lett sikeres a fesztivál, hogy igazából sosem akartunk népszerűek lenni. Csak művészeti szempontjaink voltak, ehhez kerestünk jó előadásokat. Talán ez a titka az egyre növekvő érdeklődésnek.

A siker a jegyeladásokon is észrevehető?

– Az idén több mint ezer jegy kelt el látatlanban. Még tavaly decemberben ugyanis úgy hirdettünk meg egy három előadásra szóló bérletet, hogy még nem adtuk ki a programot. Ez számunkra a nézői bizalmat jelzi, vagyis már elég sokan vannak, akik tudják: magas minőséget fognak kapni. Bebiztosították magukat, mert elsőként a bérletesek választhattak az előadásokból. Jól tették, mert a január végi programhirdetést követően a stúdióelőadásokra hamar elfogytak a jegyek. A nagyszínházi előadások közül még lehet választani, de igyekezni kell!

A diákoknak rendkívüli kedvezményt adnak, 900 forintos jegyeket válthatnak.

– A fiatalok számára lehet a legfontosabb a fesztivál. Akiket érdekel a kortárs európai színházkultúra, azok egy-egy ilyen körkép után sokkal nyitottabbak lesznek, akár mint nézők, akár mint leendő színházi alkotók, és ez a jövő magyar színházi kultúráját gazdagítja. Persze saját közönségbázisunkat is építjük ezzel, ami számunkra kulcsfontosságú. A sokszínűség és a nyitottság megtapasztalása és gyakorlata mindannyiunk, az egész színházi szakmának érdeke.

Gyakran megesik, hogy a szakács már rá sem bír nézni az elkészült ételre, jóllakik, amíg elkészül vele. A főszervezőt is fenyegeti ez a veszély?

– Pont fordítva vagyok ezzel. Az igazi sikerélmény: látni, hogy amit elterveztünk, működik. A több hónapnyi tervezés eredményeként idén már három hétig tarthat az intenzív lét a jó előadások adrenalinlöketeivel. Számomra is élmény látni, amikor a meghívott kultúrák képviselői találkoznak a magyar közönséggel.

Öt év alatt húsz ország hatvannégy előadása volt látható a MITEM-en. Merre lehet még továbblépni?

– A kíváncsiság jelenti a garanciát a továbblépésre. Ez a fesztivál titkos hajtóereje. Mert szeretünk olyan országokat, társulatokat, kultúrákat vendégül látni, amelyek nem, vagy alig jutnak el hozzánk. És ebben nem pusztán a kuriozitás a fontos, hanem a szembesülés élménye az idegennel, a váratlannal, az izgalmassal. Jártak nálunk már tatárok, irakiak, törökök, játszottunk kínai operát, bemutattunk egy koreai sámán szertartást, egy igen kis nép, a kelet-szibériai szahák, más néven a jakutok, egy Shakespeare-előadást hoztak el 2016-ban. Az idén például két észt előadást látunk vendégül, de jön a szlovén és a horvát nemzeti színház, amelyek szintén nagyon régen jártak Budapesten. És lesz egy igen erős arab blokkunk is.

A világnak ez a része ma politikai tekintetben „aktuális”. Színházilag is?

– Az aktuális, fontos és nemritkán felkavaró eseményeket, politikai folyamatokat ők más szemszögből élik át, és a művészet eszközeivel mutatják be a miénktől eltérő tapasztalataikat. Ez mindenképpen érdekes. Segítségünkre volt a válogatásban Rolf Hemke német fesztiválszervező, dramaturg és műfordító, akivel Rideg Zsófia kolléganőm – aki szintén volt a MITEM főszervezője –, a nemzetis Fodrásznő algériai turnéján ismerkedett meg. Hemke, aki az egyik legavatottabb arab és afrikai színházi szakértő Németországban, tavaly eljött a fesztiválunkra, és elkezdődött egy szakmai párbeszéd, amelynek eredménye ez az arab blokk. Láthatjuk majd, miként gondolkozik a ma kérdéseiről egy libanoni társulat, a tunéziai nemzeti, a Németországba menekült szír csoport és egy Belgiumban élő iraki rendező… És ez nem mindennapi élmény! Mert a művészet szemüvegén keresztül egyedülálló esélyünk nyílik a megértésre. Amit látunk és megismerünk, ami közel jön és megmutatja magát, azt előbb vagy utóbb megértjük. Vagy legalább megpróbáljuk megérteni – és már ez is igen sokat jelenthet.

Melyik lenne az a három előadás, amit azoknak javasolna, akik egy pillanatképet szeretnének kapni az európai színházi felhozatalból?

– Nehéz kérés, mert a moszkvai Vahtangov Színház Oidipuszát és a péterváriak Viharját szívesen ajánlanám, de azokra már elfogytak a jegyek, akárcsak a Berliner Ensemble Kaukázusi krétakörére. A gazdag kínálatból szerencsére azért tudok még bőven válogatni. Nagy élménynek ígérkezik egy észt alternatív színház Vérfarkasa, amelyet a „jakut Tarantinóként” emlegetett Szergej Potapov állított színre.

Jelenet a Vérfarkas c. előadásból

A legendás milánói Piccolo Teatro Pinokkiója nem gyerekeknek, hanem felnőtteknek szóló meseként szólal meg. Végezetül pedig a ljubljanai színház Iliászát ajánlanám, amely remek példáját adja annak, hogy miként lehet az európai műveltség egyik alapművét nagyon maivá tenni. Számos rangos fesztiválról hozott már el díjakat, és szerintem nálunk is sok rajongót szerez majd.

 

Papp Sándor Zsigmond

 

Carlo Collodi nyomán: Pinokkió 

Piccolo Teatro – Teatro d’Europa, Milánó, Olaszország | Rendező: Antonio Latella

Kiderül-e az igazság? Valóban ez az élet? Igaz-e, hogy a hazugságok lelepleződnek, vagy ott rejtőznek az igazság alatt? Elfogadtuk azt a gondolatot, hogy valahányszor hazudik, a bábu látja, hogyan nő az orra; erre tanítottak és ezt hitették el velünk. Pedig ez is csak egy felnőttek által terjesztett hazugság. Collodi meséjében Pinokkió orra időnként megnő, de messze nem annyira, mint amit a mese hossza megkövetelne. És nem is mindig akkor nő meg, amikor Pinokkió hazudik. Néha pusztán azért nő, mert Pinokkió él. Ez emlékezteti arra, hogy bár fából, azaz élettelen anyagból faragták, a bábu érzelmekre képes. Képes arra, hogy felfedezze az élet leheletét annak változatos alakjaiban. Pinokkió orra először éppen abban a pillanatban indul növekedésnek, amikor apja megteremti. Ez talán azt is jelenti, hogy a hazugságok valójában nem Pinokkió saját hazugságai, hanem alkotója, a gyermektelen Dzsepettóé, aki egy csodaszerű bábut szeretne, mellyel bejárhatja a világot és vagyonra tehet szert. Itt a csodaszerű alatt azt értem, hogy egy olyan teremtmény, amely ámulatot vált ki, elbűvöl és meghökkent.

 

------

 

August Kitzberg: Vérfarkas

R.A.A.A.M. Színház, Tallinn, Észtország | Rendező: Szergej Potapov

A templomtéren kivégeznek egy fiatal lányt. Szergej Potapov, a „jakut Tarantinó” így indítja a Vérfarkas című darabot. A gyülekezet minden tagját összecsődítették az eseményre, hogy tanúi legyenek a boszorkány halálának. A Tammaru család férfitagjai komor, vészterhes hangulatban tértek haza. Itt találnak rá, az ajtó mögött egy toprongyos kislányra. Ő a boszorkány lánya… Ekkor halljuk először a „vérfarkas” szót is. A család befogadja a különös kis idegent és az élet hosszú évekig megy tovább. Mígnem felüti a fejét a szerelem. A család egyik fiúgyermeke, Margus, beleszeret az Tiinába, az idegen lányba.

August Kitzberg klasszikus darabja a „mi” és „ők”, az egyén és a tömeg, a hétköznapi és a rendkívüli  viszonyáról szól. Ez a téma ma különösen időszerű. És nem csak a történet a lényeg, hanem az is, ahogy látjuk és érezzük. A hangulat, a ritmusok, a mozgás és azok az elhallgatott szavak, amelyek életre keltik a legendát.

A „Vérfarkas” elnyerte a kritikusok különdíját a Szentpétervári „Baltic House” színházi fesztiválon és a  SLAVIJA 2017 – a belgárdi Slavia Színház fesztiválja – nagydíját.

 

---------

 

Homérosz: Iliász

Szlovén Nemzeti Színház, Ljubjanai Városi Színház, Kulturális és Kongresszusi Központ koprodukciója | Rendező: Jernej Lorenci

Az előadás Homérosz eposzának, az Íliásznak a színpadi változata. A rendező és az alkotók nem emlékezetes látványra törekednek, hanem a szavak, a történet, a hexameter ritmusára, és az ezeket kiegészítő hanghatásokra építkeznek. Az első rész hűen követi az eredeti homéroszi szöveget, és bemutatja a görögök, a trójaiak és az istenek – vagyis az Iliász három – világát. A második rész a trójai háború mészárszéke: minden csata eggyé sűrűsödik, az áldozatok pedig egyetlen egyetemes áldozattá válnak.

Az előadás a 2015-ös belgrádi BITEF Fesztiválon elnyerte a legjobb rendezés Politika díját és a közönségdíjat. Beválogatták a legnagyobb szlovén színházi fesztivál, a 2015-ös maribori Borštnikovo srečanje hivatalos programjába, ahol három díjat is nyert (legjobb színésznő; legjobb társulat; legjobb világítás.). A toruni Kontakt Nemzetközi Színházi Fesztivál 2016-ban elnyerte a fesztivál nagydíját is. Az előadást beválogatták a 2016-os Várnai Nemzetközi Nyári Színházi Fesztivál, 2017-ben pedig a Szebeni Nemzetközi Színházi Fesztivál záróelőadása volt. Vendégszerepelt Zágrábban és Minszkben is.

 

A 2018-as MITEM előadásai - nézze meg a MITEM honlapját!

(2018. március 6.)


Oldal tetejére

Résztvevő országok: Belgium, Észtország, Horvátország, India, Libanon, Magyarország, Németország, Olaszország, Oroszország, Románia, Szerbia, Szlovénia, Tunézia, Ukrajna