MITEM 2017

Richards, Rizsakov és Tuminas

MITEM tizenharmadik nap (2017. április 29. szombat)

Három különleges rendező, járom különleges előadása várta a MITEM tizenharmadik napján a közönséget. Délután háromkor Thomas Richards Az egérlyuk: párbeszéd Dosztojevszkijjel című munkája a Kaszás Attila Teremben, öt órakor a Nemzeti Színház egyik őszi bemutatója, a Részegek című Viripajev darab, Viktor Rizsakov rendezésében a Gobbi Hilda Színpadon, este hétkor pedig a nagyszínpadon Rimas Tuminas költői víziója az Anyeginről a moszkvai Vahtangov Színház művészeinek előadásában.  

Az esti előadás után tapsrobbanás rázta meg a Nemzeti Színházat. „Szerettem volna elrugaszkodni a sztereotípiáktól. A Jevgenyij Anyeginen dolgozva a mű jelentésrétegeinek szimfóniáját kutattam, hogy megragadhassam a verses regény érzelmi, zenei harmóniáját.” - ajánlotta munkáját Tuminas a közönség figyelmébe. A budapesti publikum pedig - a jelek szerint - pontosan értette és szerette ezt a törekvést.

Anyegin, ahogy még sohasem láthattuk

Tatjána és Anyegin soha be nem teljesülő szerelmének történetét százhetvennyolcadik alkalommal játszotta el a Vahtangov Színház társulata. Az előadás Tatjánát állította a középpontba, a női lélek rezdülésein keresztül követhettük a reménytelen szerelem krónikáját. A cselekményt vissza-visszatérő módon az időskori Anyegin emlékezése elevenítette meg a színpadon. Élete szereplőit, köztük ifjúkori önmagát hívta játékba, akik szeretettel, szenvedéllyel, derűvel és iróniával gazdag képekben mesélték Tatjana és Anyegin történetét. Tuminas fantáziájánál talán csak az idővel való bánásmódja megkapóbb. Van bátorsága, szakmai tudása, hosszú csendek, szinte végtelenségig lassított jelenetek alkalmazásához is. Képei gazdagok, szimbolikusak, humora visszafogott és ellenállhatatlan. A több mint három órás előadás végén a közönség szűnni nem akaró tapsviharral köszönte az élményt.

Középen Szergej Makoveckij   |  Fotó: Eöri Szabó Zsolt

A közönségtalálkozón az időskori Anyegint játszó színész, Szergej Makoveckij, külön ki is emelte, hogy fantasztikus közönsége volt a mai, együtt rezdült az előadással, és „gyönyörűen nézte” a darabot. A tapsrend alatt Olga Lermannal, a Tatjánát játszó színésznővel együtt sírt a közönség. A fiatal színésznő is különleges estének nevezte vendégszereplésüket, mert a budapesti közönség különleges figyelemmel követte az előadást.

Olga Lerman  |  Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Ezzel az előadással a Vahtangov Színház beleírta nevét a magyar színháztörténetbe – fogalmazott Vidnyánszky Attila az emlékplakett átadásakor. 

 

Részegek - Vitalij Kiscsenkó bravúros beugrásával

Trill Zsolt - mozgását korlátozó - betegsége miatt nem tudta eljátszani szerepét az előadásban. A helyzet megmentésére Viktor Rizsakov elküldte moszkvai előadásának színészét. Így történet, hogy a nyitó- és zárójelenet Mark Gardenitz nevű fesztiváligazgatója szerepét oroszul játszotta, partnerei magyarul válaszoltak neki, Trill Zsolt pedig élőben „szinkronizálta” Vitalij Kiscsenkó szuggesztív alakítását. A beugráshoz szívből gratulálunk Vitalij Kiscsnkónak és - akikért ugyanúgy izgultunk - partnereinek: Mikecz Estillának és Barta Ágnesnek.

 Vitalij Kiscsnkónak tapsol a közönség és a kollégák  |  Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Viktor Rizsakov a moszkvai Mejerhold Kortárs Művészeti Központ igazgatója és Sztanyiszlavszkij-díjas színházpedagógus. Rendezésében kiaknázza Ivan Viripajev darabjának minden rétegét. A kortárs orosz szerző különleges drámai nyelvezetét mindig újszerű színházi formában igyekszik megszólaltatni, amely a szöveg felszíne mögött húzódó mélyen filozófiai, morális gondolatokat groteszk, szeretetteljes humorba ágyazva, expresszív színészi játékkal juttatja el a közönséghez.

 

Koradélutáni találkozás a halállal

Délután háromkor Thomas Richards Az egérlyuk: párbeszéd Dosztojevszkijjel című munkáját láttuk a Kaszás Attila Teremben. Az előadásban részletek keveredtek egymással a Feljegyzések az egérlyukból és a Karamazov testvérekből, próbára téve a színházi megközelítés lehetőségeit. Az előadás egy pontján begurított halott halál-figura a szemünk láttára megelevenedett, és maga is kapcsolódott a kiselőadást tartó „professzor” beszédébe. Dosztojevszkij pszichológiai analízisének és a Workcenter kreatív alkotóerőkre irányuló kutatásainak találkozása furcsa elegyet hozott létre, amit leginkább a rituális színház kifejezéssel lehetne leírni.

A halál és a professzor   |  Fotó: Eöri Szabó Zsolt

Ezt az érzést erősítették bennünk a prózai jeleneteket megszakító énekelt és táncolt betétek, amelyek többnyire afrikai, afro-karibi gyökerű énekek, mozdulatok, amelybe a csapat mestere, azaz Thomas Richards is bekapcsolódott, hol csak a nézőtéren énekelve, hol a színpadra lépve énekelve és táncolva. 

 

Kereszty Ágnes

(2017. április 30.)


Oldal tetejére

Résztvevő országok: Dánia, Lengyelország, Litvánia, Lettország, Macedónia, Magyarország, Norvégia, Olaszország, Oroszország, Románia, Svédország