KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓK

A MITEM-előadásokat követően találkozhatnak a produkciók alkotóival, mely által mélyebb bepillantást nyerhetnek egy-egy előadás születésébe, és egyúttal lehetőség adódik, hogy megoszthassuk egymással és az alkotókkal a gondolatainkat, élményeinket, valamint föltegyük a látottakkal kapcsolatos kérdéseinket.

 

Biztosítsa helyét a 2024-es MITEM előadásaira - vásároljon MITEM bérletet! 

Műsorarchívum 2016

Nemzetközi kerekasztal beszélgetés

Metamorfózis – Tadeusz Kantor színháza

Április 15. péntek 14-18h, Kaszás Attila Terem

A „Metamorfózis” elnevezés egyrészt utal Kantornak a kiállításon is bemutatott művészeti korszakváltásaira - a happeningektől a halálszínházig -, másrészt több szempontú megközelítésre invitálja a beszélgetésen résztvevő kutatókat. Kantor előadásainak elsődleges inspirálója a festészet, a rajzok sorozata, melyek a „véletlen” tárgyak, motívumok, irodalmi élmények, reminiszcenciák legelső képnyelvi megfogalmazásai. Ezt követik a próbák, amikor e képek, víziók húsvér színészekben és megalkotott tárgyakban jelennek meg. Majd ezután választódnak ki és szólalnak meg a szövegek, melyeket hol Kantor ad színészei szájába, hol a színészek maguk improvizálják őket. S csak e fázisok eredményeként jön létre a partitúra, a zenei koreográfia, majd a már kész előadás summázataként a manifesztum, mely az avantgárd poétikáját követve, egyfajta elméleti auto-interpretációja a műnek.

Résztvevők:

Béatrice Picon-Vallin (Tadeusz Kantor és az orosz avantgárd francia kutatója),
Katarzyna Fazan (a krakkói Jagelló Egyetem professzora és a Kantor monográfia szerzője),
Katona Imre (rendező, a „Milánói leckék” magyar fordítója),
Beke László  (művészettörténész, a magyar nyelvű „Halálszínház” c. könyv társszerkesztője),
Natalia Zarzecka (az új Cricoteka Múzeum igazgatója)  és Justyna Michalik (a Kantor kiállítás kurátora).

Szervező-moderátor: Király Nina, Tadeusz Kantor egykori munkatársa, a Nemzeti Színház munkatársa

 

KANTOR KIÁLLÍTÁS

Kedves Közönségünk!

A Tadeusz Kantornak emléket állító kiállítás a III. MITEM ideje alatt, április 24-ig, az előadások és a kísérő programok előtti egy órában látogatható. Helyszíne az első emelet (a büfé szintje), a harmadik emelet és a Bajor Gizi Szalon a hatodikon. Ide nézőteres kollégák kísérik fel az érdeklődőket a harmadik emeletről. Minden esetben kérjék az ott dolgozó színházi közreműködők segítségét!

A MITEM szakmai programjai magyar és angol szinkrontolmácsolással zajlanak. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges: szervezes@nemzetiszinhaz.hu

(2016. március 8.)


Oldal tetejére

Baskír Köztársaság, Belgium, Bulgária, Georgia, Görögország, Izrael, Luxemburg, Olaszország, Spanyolország, Szlovákia, Törökország